Vágólapra másolva!
Elek Gábor, a nőikézilabda KEK-döntő előtt álló FTC vezetőedzője szerint csapatában több van, mint amit az elmúlt hetekben mutatott, és mindenkit óva int attól, hogy lebecsülje a spanyol Mar Alicantét.

Az együttes kedden már a KEK-döntő első, hazai meccsének helyszínén, az 1400 ülő- és 900 állóhelyes dabasi Diego-csarnokban tréningezik. Az itt tartott sajtóbeszélgetésen a tréner elmondta: több szempontból új szerepbe került csapata.

"A jól megszokott saját, népligeti csarnokunk sajnos nem alkalmas európai kupadöntőre, így új helyszínt kellett keresni. Így esett Dabasra a választás. Másrészt az eddigi négy ellenfelünk esetében mindig idegenben kezdtünk, és pont a döntőre fordult a kocka" - jegyezte meg Elek Gábor.

A vezetőedző kitért rá, hogy mostanában hazai környezetben nem ment jól együttesének, a Debrecen elleni bajnoki elődöntőben kétszer is a hajdúsági gárda nyert vendégként, ráadásul a KEK-elődöntő visszavágóján a francia Metz is győzött a Népligetben, igaz, idegenben az FTC-Rail Cargo Hungaria nagyobb különbséggel diadalmaskodott.

"Már csak ezért is szerencsés, hogy semleges pályán lesz a hazai felvonásunk. Amit mostanában otthon mutatunk, annál tudunk többet is. Nagy trauma volt, hogy a DVSC ellen a bajnoki elődöntőből nem léptünk tovább, így a KEK az utolsó lehetőség, hogy ebben az idényben maradandót alkossunk. Ebben reménykedem. Meg abban, hogy Zácsik betegsége elmúlik, és combsérülése rendbe jön."

Elek Gábor úgy véli, hiába búcsúztattak már az Alicanténál elvileg erősebb csapatokat, például a dán Viborgot vagy a Metzet, a döntő más lesz. "Ellenfelünk számára az az eddigi legnagyobb siker, hogy eljutott a KEK-döntőjébe, és ha már itt van, meg akarja nyerni. Nekünk is ez a célunk! A végső diadalhoz két meccsen kell jól játszani, és nem engedhetünk meg magunknak olyan kihagyásokat, szüneteket, mint amiket mostanában bemutattunk" - mondta Elek.

A dabasi csarnokbeli meccsen a pálya melletti ülőhelyekre 7500, a kapuk mögöttiekre 5500, az állóhelyekre pedig 3500 forintba kerülnek a jegyek. A vasárnapi találkozó 15 órakor, míg az alicantei visszavágó május 15-én 12.30-kor kezdődik. Az FTC-nek ez lesz története hetedik európai kupafináléja. A mérleg két győzelem és négy vereség. Az együttes 1978-ban KEK-et, 2006-ban EHF Kupát nyert, míg 1971-ben a BEK-ben, 1979-ben és 1994-ben a KEK-ben, 2002-ben pedig a BL-ben lett második.