Vágólapra másolva!

A Boston és a Memphis is hazai pályán szépített

A Boston hazai pályán szépített 2-1-re a Miami ellen, míg a Memphis hosszabbítás után jutott 2-1-es előnyhöz az Oklahoma Cityvel szemben szombaton az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) főcsoport-elődöntőjében.

A tavaly nagydöntős bostoniak főként a 28 pontos Kevin Garnettnek és a 27 pontos Paul Pierce-nek köszönhetik, hogy elkerülték a 3-0-s hátrányt, amelyet még egyetlen csapatnak sem sikerült ledolgoznia az NBA történetében. A floridaiaknál Dwyane Wade 23, LeBron James 15 pontig jutott, de ketten mindössze 14 sikeres mezőnydobást mutattak be a 35 kísérletből.

Memphisben a közönségkedvenc Zach Randolph 21 ponttal és klubrekordot jelentő 21 lepattanóval vezette sikerre a 16 pontos hátrányból fordító Grizzliest, amely elsőként viheti véghez azt a bravúrt, hogy nyolcadik kiemelt létére bejut a nyugati fináléba. Az Oklahomában az alapszakasz mesterlövésze, Kevin Durant csupán 22 pontot szerzett.

Keleti főcsoport-elődöntő, 3. mérkőzés:
Boston Celtics - Miami Heat 97-81
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása:
2-1 a Miami javára.

Nyugati főcsoport-elődöntő, 3. mérkőzés:
Memphis Grizzlies - Oklahoma City Thunder 101-93 - hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása:
2-1 a Memphis javára