Társoldalunk:

Meccset sem tudott nyerni az NBA-címvédő a Dallas ellen

2011.05.09. 8:42

A Dallas Mavericks vesztett mérkőzés nélkül búcsúztatta a végső sikerre is esélyesnek tartott címvédő Los Angeles Lakerst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nyugati főcsoport-elődöntőjében.

Az utolsó, negyedik találkozó nagyon sima volt: a 2006-ban nagydöntős texasi gárda 122-86-ra intézte el a teljesen leeresztő vendégeket, akiknek 11-szeres bajnok edzője, Phil Jackson a meccs után bejelentette visszavonulását.

A 65 éves Jacksonnal 21 szezon alatt először fordult elő, hogy a rájátszásban kisöpörték együttesét, a Lakerst pedig legutóbb 1999-ben - még a legendás tréner érkezése előtt - ütötték ki 4-0-ra. Jacksont ráadásul 35 ezer dollárra büntették meg a találkozó előtt a bírók kritizálásáért.

A mérkőzés hőse a dallasi Jason Terry volt, aki NBA-playoffcsúcsot állított be kilenc triplával, mint ahogy a Mavericks is 20 hármassal. A 32 pontos Terry egymaga (!) 20-16-ra verte a második negyedben a harmatgyenge Lakerst, amely a nagyszünetben 24 pontos hátrányban volt, és végül a Jackson-korszak második legsúlyosabb rájátszásos vereségét szenvedte el. A 17 pontos Kobe Bryant vezette kaliforniaiaktól a harmadik szakaszban Lamar Odomot és Andrew Bynumot is kiállították durvaság miatt.

A nap másik találkozóján az Atlanta Hawks 100-88-ra verte az alapszakaszgyőztes Chicago Bullst, így ebben a párharcban 2-2-re módosult az állás. A vendégeknél az idény legjobbjává választott Derrick Rose 34 pontot szórt, de a Hawks - amelyben a 2007-es budapesti streetballfesztiválon is járt Josh Smith 23 pontig jutott - 16-4-es hajrával eldöntötte a meccset.

Keleti főcsoport, elődöntő, 4. mérkőzés:
Atlanta Hawks - Chicago Bulls 100-88
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása:
2-2

Nyugati főcsoport, elődöntő, 4. mérkőzés:
Dallas Mavericks - Los Angeles Lakers 122-86
A párharcot 4-0-s összesítéssel a Dallas nyerte
.

KAPCSOLÓDÓ CIKK