Vágólapra másolva!
A Szolnok 77-76-ra nyert az Albacomp vendégeként hétfőn a férfi kosárlabda NB I döntőjének negyedik mérkőzésén, ezzel 2-2-re kiegyenlített a három sikerig tartó párharcban.

Eredmény, döntő, 4. mérkőzés:
Albacomp - Szolnoki Olaj KK 76-77 (24-24, 15-17, 22-25, 15-11)
legjobb dobók:
Hanga 27, Simon 15, Keller 15, Hollis 13, illetve Horváth 26, Trotter 17
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-2.

Az alapszakaszgyőztes Szolnok - amely mindössze egy mérkőzést veszített el a rájátszás első két párharca során - pénteken 2-1-re szépített odahaza, és a negyedik felvonásban is világossá tette, hogy otthon akarja eldönteni majd a csatát. Ennek megfelelően a vendégek Fodor és a honosítás előtt álló Trotter révén 5-0-ra elhúztak, a házigazdák csak a kilencedik percben zárkóztak fel.

A második negyed eleje a Hanga és Keller vezette, odahaza 16 hónapja veretlen Albacompnak sikerült jobban, ám hamarosan kiegyenlített Pór Péter együttese, sőt Trepák szerencsés triplájával a félidőben 39-41-et mutatott az eredményjelző.

Térfélcsere után alaposan meglódultak az alapszakaszt a szolnokiakhoz hasonlóan 22/4-es győzelem/vereség mérleggel záró fehérváriak, ám minden triplára érkezett válasz, sőt a harmadik játékrész derekán a Szolnok vezetett hét ponttal, Horváth pedig hamarosan 24 pontnál tartott.

Az utolsó szakasz 61-66-ról indult, a nemrég a Magyar Kupát elhódító Szolnok pedig a 34. percben nyolc ponttal elhúzott. Erre egy 10-0-s hazai roham és Keller hatalmas zsákolása jött, ráadásul a túloldalon Clark kipontozódott. A vége előtt 50 másodperccel 75-75 volt az állás, Hanga büntetőjével 76-75, majd Horváth duplájával - ekkor kilenc másodperc volt hátra - 76-77. A sorsdöntő akcióban Hanga labdája kiperdült a gyűrűből, így a Szolnok egyenlített, amely két nap múlva saját csarnokában szerezheti meg a bajnoki aranyat.

A találkozó legjobbja Hanga lett 27 ponttal, a finálé utolsó meccse szerdán 19 órakor lesz a Tiszaligeti Csarnokban.