Vágólapra másolva!
A Magyar Jégkorong Szövetség elnöksége nem engedte el az osztrák másodosztályba a Sapa Fehérvár AV 19 farmcsapatát, ellenben zöld utat adott a Dab.Doclernek, amelynek indulása már csak az osztrák szövetség jóváhagyásán múlik.

A dunaújvárosiak az osztrák első- (EBEL) és másodosztályra (Nationalliga vagy EBEL2) is bejelentkeztek, de még nem tudni, indulhatnak-e valamelyik sorozatban, a döntés az osztrák szövetség kezében van. A szeptember elején induló és jövő áprilisban befejeződő EBEL2-be május 31-ig lehet nevezni, legkésőbb akkor kaphatnak választ az újvárosiak.

Ha a Dab.Docler valamelyik osztrák bajnokságban indulna, akkor köteles lenne itthon is indítani egy felnőttcsapatot az ob I-ben, de Azari Zsolt ügyvezető igazgató szerint ez két okból sem jelentene gondot, egyrészt a bővebb keret, másrészt pedig amiatt, mert a magyar szövetség engedélyezte, hogy legyen átjárás a két csapat között.

Az újvárosiak komoly céljait mutatja, hogy eddig öt játékost igazoltak: Jobb Dávidot a Volántól, Somogyi Balázst, Hüffner Adriánt, Rajna Miklóst és Szappanos Dávidot a megszűnés szélén álló Vasastól. Az ob I-es indulás egyébként azért is fontos, mert Azari szerint nagy valószínűséggel nem lesz juniorbajnokság, de a fiatalok így nem maradnának játéklehetőség nélkül.

Kovács Zoltán, a szövetség főtitkára szerint az ob I-ben jelen állás szerint a Dab farmcsapata mellett a Sapa Fehérvár AV 19 második csapata, az FTC, az Újpest, a Miskolc és a Bp. Stars indulna, utóbbi, a 2001-ben alakult utánpótlásklub saját nevelésű játékosaira támaszkodva nevez az élvonalba.

Kovács a magyar-román közös bajnokságról, a Mol Ligáról azt mondta, még nem született megállapodás a Mol-lal, de van esély a három éve elindult sorozat folytatására, sőt, új belépőként szóba került a Partizan Beograd is, ám konkrétumok csak a közeljövőben várhatóak.