Vágólapra másolva!
A németek elleni,  vasárnapi világbajnoki selejtezőre készülő nőikézilabda-válogatott debreceni játékosait a klubvezetés eltiltotta a szerepléstől, sőt, a szerződésüket is felbontja, ha mégis játszanak a válogatottban.

A múlt héten Balatonfüreden, hétfőtől Tatán tréningező válogatott keretének mind a tizennyolc tagja egészséges, és napi két edzés szerepel a programban egészen a szombati elutazásig. Ugyanakkor Gellén András, a DVSC-Korvex tulajdonosa a klub honlapján blogbejegyzésében tudatta, nem engedi pályára lépni játékosait. Gellén arra hivatkozik, hogy az elmúlt időszakban folyamatosan nőttek a DVSC adókötelezettségei, jövőre a 200 millió forintos költségvetésükből már 50-55 milliós közteherrel számolnak, arra a felvetésükre viszont semmilyen választ nem kaptak, hogy ezt kompenzálandó az állam finanszírozza a válogatottnál töltött időre szóló béreket és azok járulékait.

"Nem tehetünk mást, mint a németek elleni selejtező mérkőzésekre a DVSC megtiltja a részvételt játékosai számára. Amennyiben ennek ellenére saját döntésük alapján a kézilabdázók a szereplés mellett döntenek, akkor ez azonnali szerződésbontást fog maga után vonni!" - szögezte le a klubtulajdonos, aki az [origo]-nak már januárban beszélt arról, hogy bojkottálni fogják a válogatottat.

"A sportegyesületek adóterhei az elviselhetetlen szint fölé nőttek, nem az elhibázott sporttörvényről kellene papolni, hanem az egyházakhoz hasonlóan adómentességet kellene adni minden sportegyesületnek, a lehető legrövidebb időn belül. Ha mindenkire nem lehetne ezt kiterjeszteni, akkor a válogatott játékosokat adó, utánpótlást nevelő klubokat kellene első helyen helyzetbe hozni, nem pedig kizsigerelni, amikor e rengeteg pénzből semmit sem kaptunk vissza! Mivel eddig süket fülekre találtunk, így durvább módszerekhez kell nyúlnunk!" - áll a közleményben.

A keretben Juhász Gabriella, Szabó Valéria és Bulath Anita a debreceniek játékosa, utóbbi a következő szezonban már a Veszprémet erősíti. A válogatottnál egyelőre nem kommentálják a DVSC lépését.

Kedden 17:30-kor az osztrákok ellen zárt kapus, nem hivatalos találkozót vív az együttes, ezután csökkenti tizennyolcról tizenhat fősre a keretet Mátéfi Eszter szövetségi kapitány.

A vb-selejtező első találkozója vasárnap 18:30-kor lesz Balingenben, a visszavágónak jövő szombaton Győr ad otthont 17:30-as kezdéssel. A párharc győztese vehet részt a decemberi, olimpiai kvalifikációs brazíliai vb-n, míg a vesztes biztosan lemarad a 2012-es olimpiáról.

A keret:
kapusok: Herr Orsolya (Syma-Vác), Pastrovics Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria), Pálinger Katalin (Győri Audi ETO KC)
jobbszélsők: Bódi Bernadett (Budapest Bank-Békéscsaba), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria)
jobbátlövők: Bulath Anita (DVSC-Korvex), Hornyák Ágnes (Győri Audi ETO KC), Tomori Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungaria)
irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
beállósok: Mayer Szabina (Győri Audi ETO KC), Szabó Valéria (DVSC-Korvex), Szamoránsky Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)
balátlövők: Ferling Bernadett (Dunaújvárosi Regale Klíma), Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
balszélsők: Juhász Gabriella (DVSC-Korvex), Vérten Orsolya (Győri Audi ETO KC)

Ha elolvasta a cikket, töltse ki az [origo] focikvízét is, és nyerjen válogatott sporteszközöket!