Vágólapra másolva!
A bennmaradás a célja a következő szezonban az élvonalban szereplő Dunaújvárosi NKKSE nőikézilabda-csapatának, ugyanakkor a vezetőkre is nagy feladat vár, stabilizálniuk kell a klub anyagi helyzetét.

Fehér Tamás elnök csütörtökön elmondta: dolgoznak az egyesület új jogi szerkezetének kialakításán, a biztonságosan működtethető gazdasági és szakmai keretek kidolgozásán.

Ahogyan fogalmazott: szeretnék, ha a csapat mihamarabb anyagilag egyenesbe kerülne, október 20. után remélhetőleg már rendben lesznek a fizetések. Hozzátette: minden adósságukat ki fogják fizetni átütemezés, egyezség útján, és az év hátralévő része a stabilizáció jegyében telik, az új bajnokságban pedig a bennmaradás a cél, de bravúros szerepléssel a hetedik-nyolcadik hely is elérhető lehet.

Dankó Ervin, az együttes új vezetőedzője azt mondta: kész csapatot, jó alapanyagot kapott, és minden igyekezetével azon lesz, hogy együttesével megfeleljen a szurkolók, a szponzorok és a média elvárásainak.

Hosszú idő után kapusedző is dolgozik majd Dunaújvárosban: az 1999-es BL-győztes Dunaferr kapusa, Farkas Andrea tér vissza erre a posztra, a felnőttcsapat mellett az utánpótlással, benne a formálódó kézilabda-akadémia tagjaival is foglalkozik majd.

A csapat korábbi játékosai közül Balogh Beatrix Marcaliba, míg Nagy Ivett Veszprémbe szerződött. Radulovics Bojana egészségügyi problémák miatt egyelőre nem edz, de a vezetők tájékoztatása szerint még folytatni szeretné a játékot, és a nyár végén kapcsolódhat be a közös munkába.