Társoldalunk:

Esélye sem volt a férfipóló-válogatottnak Japán ellen az Universiadén

2011.08.11. 12:51

Az Universiadén szereplő magyar férfivízilabda-válogatott meglepő, háromgólos, 13-10-es vereséget szenvedett Japán csapatától az egyetemisták és főiskolások világjátékán, a kínai Sencsenben.

A hivatalos megnyitó ugyan csak pénteken lesz, a vízilabdázók már csütörtökön vízbe szálltak az Universiadén. A 103 fős magyar küldöttségből éppen a pólós csapat az egyik, amelytől a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) vezetői jó eredményt várnak, ezért is váratlan Székely Bulcsú együttesének kudarca.

A csapatból mindössze hárman voltak eredményesek a csütörtöki meccsen. Hiába talált be Bátori Bence ötször, Török Béla pedig négyszer, a győzelemre nem volt esélyük a két negyed után már ötgólos hátrányba került magyaroknak.

A magyar válogatott, amely megegyezik az U20-as válogatottal, legközelebb az olaszokkal játszik hétfőn a háromcsapatos D csoport zárómérkőzésén.

Az Universiade augusztus 23-ig tart, 24 sportágban összesen több mint 7000 versenyző vesz részt rajta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK