Társoldalunk:

Lezuhant egy orosz hokicsapat gépe, negyvennégyen meghaltak

2011.09.07. 15:50

Lezuhant az orosz hokiligában, a KHL-ben szereplő Lokomotiv Jaroszlavl csapatával egy utasszállító repülőgép. A balesetben az orosz hatóságok első közlése szerint harminchatan haltak meg, ám azóta negyvenhárom, illetve negyvennégy áldozatot említenek a különböző források. A Lokomotiv olimpiai bajnok, több világbajnok és Stanley-kupa-győztes játékost is foglalkoztatott.

A Volga folyóba zuhant Moszkvától 240 kilométerre északkeletre a Lokomotiv Jaroszlavl KHL-csapatát szállító repülőgép. A balesetben az első hírek szerint harminchatan haltak meg, ám azóta negyvenhárom, illetve negyvennégy áldozatról számolnak be a különböző források. Az áldozatok névsorát egyelőre nem közölték, de több angol hírforrás és az MTI azt közölte: a tragédiában a teljes csapat odaveszett. A The Hockey News nevű portál azt közölte: "a személyzet egyik tagja túlélte a balesetet".

Forrás: AFP
További képekért kattintson a fotóra!

Az orosz hatóságok szerint a Jak-42-es gép rögtön a felszállás után kigyulladt, majd lezuhant, mindössze néhány kilométerre Jaroszlavl városától. A csapat Fehéroroszországba tartott, az új KHL-szezon első meccsén a Dinamo Minszk lett volna az ellenfele.

Az oroszországi hírekkel foglalkozó, többnyelvű RiaNovosti hírportál szerint a tragédiában legalább negyvennégyen haltak meg, köztük a személyzet nyolc tagja. Az RN két túlélőt említ: a személyzet egyik tagját és az egyik játékost, Alekszander Galimovot.

A csapatnak több, az NHL-ben is megfordult játékosa volt, így Pavol Demitra, Ruszlan Szalej, Josef Vasicek, Karel Rachunek és Alexander Vaszjunov. A Lokomotivot a kanadai Brad McCrimmon edzette. A csapat svéd kapusa, Stefan Liv olimpiai és világbajnok volt 2006-ban, ugyanabban az évben Vasicek Stanley-kupát nyert a Carolina NHL-csapatával. Két cseh játékos, Rachunek és Jan Marek tavaly nyert világbajnokságot.

A Lokomotiv Jaroszlavl az egyik legpatinásabb orosz hokicsapat, 1949-ben alapították, háromszoros orosz bajnok, a KHL-ben 2008-ban és 2009-ben is ezüstérmes lett, az idei sorozat egyik favoritjának számított. A KHL, az orosz nyílt liga az NHL után a világ legerősebb bajnokságának számít, melyben lett, fehérorosz, kazah klub is szerepel.

Forrás: AFP
További képekért kattintson a fotóra!

Oroszország északi részén idén júliusban negyvennégyen haltak meg, mikor lezuhat egy utasszállító repülő - írta a BBC a balesettel foglalkozó hírében.