Társoldalunk:

"Ha ezt előre tudom, valószínűleg nem jövök haza" - interjú Szuper Levente hokikapussal

2011.09.27. 18:57

Szuper Levente azt mondja, nem esett jól neki, hogy az áprilisi, hazai rendezésű vébé előtt első számú kapusnak állította be a válogatott szövetségi kapitánya, mégis csak a mindent eldöntő meccs napján tudta meg, hogy nem ő kezd a kapuban. Az Arizona Sundogshoz visszatérő Szuper azt mondja, nem valószínű, hogy még egyszer otthagyja klubcsapatát egy bizonytalan kimenetelű vébé miatt, de ha számítanak rá, továbbra is jön a válogatotthoz. A 31 éves kapus attól félti a hazai jégkorongot, hogy ugyanúgy jár, mint a vízilabda, és úgy véli, csak rövid távon tesz jót, hogy magyar csapatok külföldi bajnokságban játszanak, mert hosszú távon a kettészakadás megöli a sportágat.

- Amikor pár héttel ezelőtt kerestem, még nem tudta, hol folytatja, azóta kiderült, visszatér előző idénybeli csapatához, az Arizona Sundogshoz. Volt más ajánlata is, vagy egyedül az amerikaiak keresték meg?
- Volt más ajánlatom is, de azzal, hogy megnősültem, sok mindent kell mérlegelnem, olyan döntést kell hoznom, amely a családom számomra a legkedvezőbb. Már nem vagyok 20 éves, nemcsak magamra kell gondolnom, és már nemcsak nekem kell kompromisszumot kötni, hanem a kluboknak is. Azért is született meg ilyen későn a megállapodás, mert az anyagiak mellett minden apró részletet meg kellett tárgyalni, a feleségem is jön velem, és az Arizonánál megígérték, hogy mindenben segítenek neki, például állást találni is.

- A tavalyi évét hová helyezi a pályafutásában?
- Nagyon jó volt, nagyon élveztem, azért is húzott vissza a szívem az Arizonához. Az első tíz meccsen vízum és munkavállalási engedély hiányában nem tudtam részt venni, de a maradék ötvenhatból negyvenegyen én védtem, ez a szám is mutatja, hogy komolyan számoltak velem. Voltak rangosabb ligákból is ajánlataim, de azokban nem volt biztosítva a játéklehetőség, nekem pedig az az elsődleges, hogy védhessek, és Észak-Amerikában a körülmények is profik, ráadásul az Arizona úgy akart velem hosszabbítani, hogy tavasszal a hazai rendezésű vébé miatt otthagytam a csapatot a rájátszás közben. Akkor jó ötlet volt, hogy hazajövök, de végül nem alakult túl jól ez a történet.

- Konfliktusba keveredett valakivel amiatt, hogy hazajött, vagy azért mondja ezt, mert nem sikerült a feljutás?
- Kinn nem volt semmilyen konfliktus, megértették, milyen fontos nekem a szülővárosomban rendezett vébé, amelyen jó esély van a feljutásra, abszolút pozitívan és profin álltak a hazajövetelemhez. Az itthon történtek jelentettek csalódást, mert gyakorlatilag egy Dél-Korea elleni meccs miatt jöttem haza, ezt nincs értelme csűrni-csavarni, csereként, 0-2-nél beállva az olaszok ellen is védtem ugyan, de az úgy alakult, ahogy. Ha ezt előre tudom, akkor valószínűleg nem jövök haza, hülye lettem volna a rájátszást otthagyni. Az a fura, hogy Ted Sator szövetségi kapitánnyal végig kapcsolatban álltam a vébé előtt, azt kérte tőlem, hogy próbáljak meg hazajönni, mert első számú kapusként számít rám. Gyakran eszembe jut az a két hét, a csapat és a saját karrierem szempontjából is kudarcként fogom fel, hogy nem sikerült a feljutás, sok időbe telt, mire rendbe tettem magam. Nem akarom kiteregetni a dolgokat, de az edzői stáb hat tagja közül öt észak-amerikai volt, és elég sok hibát elkövettek.

- Elég sok bajnokságban megfordult, színvonalában, a játékosok tudásában melyikhez hasonlít a Central Hockey League (CHL), amelyben az Arizona szerepel?
- Az európai ligákkal nem nagyon lehet összehasonlítani, egy szinttel az AHL alatt van (30 csapatos bajnokság, az NHL előszobájának számít, Szuper korábban a Saint John Flames csapatában 2000 és 2003 között szerepelt a ligában), és az ECHL-lel (20 csapatos bajnokság, amelyben Szuper a 2003/2004-es szezonban a Peoria Rivermen csapatában játszott) nagyjából azonos erősségű, de a színvonalban szerintem javulás várható, mivel kevesebb lett a csapat. Az Arizona az NHL-ből a Phoenix Coyoteszal, az AHL-ből a Portland Piratesszel ápol szoros kapcsolatot, és több más csapat is meg tudott egyezni AHL-esekkel és NHL-esekkel, ez is mutatja, egyre komolyabb ez a liga.

- A nézőszám, a meccsek körítése milyen a CHL-ben az NHL-hez képest?
- A körítés nagyon hasonló, de számokban nem lehet összehasonlítani a két ligát, nálunk hatezres a csarnok, az NHL-ben pedig 15-20 ezer néző jár a meccsekre. Két éve tulajdonosváltás volt az Arizonánál, egy kanadai cég vette meg a csapatot, akik nem igazán foglalkoztak azzal, mennyien járnak a meccsekre, őket nemrég egy helyi csoport váltotta, akik viszont nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy visszahozzák a csapat első két-három évére jellemző állapotot, amikor folyton telt ház volt. A meccseket komoly promóció és készülődés előzi meg, és ebben a szezonban nálunk lesz az All Star-gála is, ami mindig nagy eseménynek számít.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

- A CHL-ből mennyire van átjárás más ligába, az NHL-ben figyelemmel kisérik az itt történteket?
- Van átjárás, de főleg az AHL-be. Az NHL-re már nincs olyan jó esély, mint amilyen tíz éve volt, ahhoz valami olyat kell alakítani, ami páratlan. De ha tegyük fel egy AHL-ben szereplő csapat hívna, akkor sem biztos, hogy a váltás mellett döntenék, volt már olyan, hogy igent mondtam, aztán másfél hónapig nem védtem. A játék öröméért játszom, ha egy csapat jelzi, hogy igény tart rám, akkor elgondolkodom a váltáson, de kispadon nem szeretnék ülni.

- Kinn milyen a megítélése a magyar hokinak? Tudják, hogy a válogatott járt az A csoportban 2009-ben, és azóta is kétszer közel voltak a viszajutáshoz?
- Mind a két edző olasz származású kanadai, a másodedző csapattársam volt korábban Krefeldben, úgyhogy tisztában vannak a dolgokkal, a vébé előtt is fel tudták mérni, hogy mennyire fontos nekem.

- Az Arizona a tizenötödik csapata, volt olyan átigazolás, amelyre utólag azt mondta, kár volt érte?
- Egyikért sem volt kár, bár a rosszakaróim sokszor előhozták ezt a témát, hogy mennyi csapatom volt, de mindig akkor váltottam, amikor feljebb tudtam lépni. Többször is előfordult, hogy nem volt más választásom, Duisburgban már év közben tudtam, hogy meg fog szűnni a csapat, így kerültem a Malmőhöz, Milánóban pedig kétéves hosszabbításról tárgyaltunk, erre a szezon végén jött a telefon, hogy ennyi volt. Asiagóban is maradhattam volna, de lehetőség nyílt a jóval erősebb német bajnokságba igazolni, buta lettem volna kihagyni ezt a lehetőséget. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az ember csak úgy tud csapatot váltani, ha valahol szükség van rá, és szerencsére én mindig kellettem valahova, ami nagy dolog. Óriási élmény, hogy ennyi különböző várost, embert, kultúrát ismerhettem meg, nagyon sok barátra tettem szert az évek során, ez egy olyan dolog, amit az átlagember fel sem tud fogni. Elég ha csak annyit mondok, hogy Arizonából vadidegen emberek írtak, hogy mennyire örülnek a visszatérésemnek, vagy hogy Hannoverből csomóan megrendelték a kapusiskolám mezét.

- Ha most végigtekint a pályafutásán, az NHL-en kívül hiányzik belőle valami?
- A hivatalos NHL-es bemutatkozás az egyetlen, ami kimaradt, a nemhivatalos többször is megadatott, hiszen az előszezonban védtem, és hivatalos meccsen is a padon ültem kilencszer. Az A csoportba feljutás azonban kárpótolt ezért, és korábban inkább fogadtam volna arra, hogy az NHL-ben védek, mint arra, hogy a válogatottal eljutunk az oroszok, kanadaiak, svédek közé. Az első felnőttvébén még a C csoportban szerepeltünk, és nagyon meg kellett szenvednünk azért, hogy a románokat legyőzve feljussunk a B csoportba, de akkor abszolút nem tűnt reálisnak, hogy az A-ba felkerüljünk. Ami nem adatott meg klubszinten, azt a jóisten visszaadta a válogatottal, és ha újrakezdeném, semmit nem csinálnék máshogy. Az első voltam, aki juniorként Észak-Amerikában játszott, majd az AHL-ben is szerepelhettem, ha most lennék fiatal, könnyebb dolgom lenne, mert kinyíltak olyan kapuk a magyar hokisok előtt, amelyeken korábban nem volt esélyük belépni. Nekem évekbe telt, hogy egyenrangúan kezeljenek, korábban azt sem tudták, mi az a Magyarország, de most már tisztában vannak vele, hogy ott voltunk az A csoportban, tudják, hogy volt egy Szuper Levente, egy Vas János, a válogatott összes tagjának nagy munkája van benne, hogy ide jutottunk.

- Említette a kapusiskoláját, a fiatalok számára mekkora vonzerőt jelent Szuper Levente neve és pályafutása?
- Tavaly két, idén három turnusban jöttek a jelentkezők összesen hatvanan, Erdélyből, Felvidékről, a Vajdaságból és Magyarország minden részéről. Rengeteg lelkes és ügyes gyerekkel találkoztam, jó hangulatban és profi szellemben zajlott a tábor. És már külföldön is visszhangja volt, mert Ausztriából jelentkezett egy hokisuli, hogy egybeolvasztaná a kettőt, de azt még nem szeretném, ha már elkezdtem, egyelőre maradjon az enyém.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

- A jégkorong nem járhat úgy, mint a vízilabda, ahol a szakemberek szerint az az egyik probléma, hogy sok az utánpótlásban a gyerek, csak éppen nincs elég létesítmény, vagy ha van is hol edzeni, kevés a jégidő?
- Sajnos ugyanaz a helyzet, mint a pólóban, főleg Pesten látok komoly gondokat, nem csak a létesítmények hiányoznak, hanem a jó szakemberek és a pénz is, márpedig ez három igencsak fontos tényező. Pedig sok a lelkes gyerek és szülő, úgyhogy csak reménykedni tudok, hogy változni fog a helyzet. Amikor már nem leszek aktív játékos, megpróbálok majd tenni érte, hogy jobb legyen a helyzet, bár most is igyekszem segíteni, ahol tudok.

- A helyzet azért érdekes, mert amikor önök kezdték a hokit, sokkal rosszabbak voltak a körülmények a pályákat tekintve. Mi tartotta önöket mégis a hoki mellett?
- Ezt a brigádot hiba lenni bármilyen másikkal összehasonlítani, felfogásban, összetartásban és tudásban is különleges ez a garnitúra, amelyet azt hiszem, nyugodtan nevezhetünk aranygenerációnak. A mi időnkben szinte csak nyitott pályák voltak, de volt egy közös célunk, mindenki odaadóan tette a dolgát, és tudtuk, hogy előbb-utóbb lehet egy nagy dobásunk, ami többé-kevésbé sikerült is.

- Az, hogy a Fehérvárnak sosem látott erős kerete van és hogy a Dunaújváros elindult az osztrák másodosztályban, mutatja, jó úton halad a magyar hoki, de a jó hírek mellé mindig jönnek rosszak is, megszűnt például a Vasas. Mi változtathatja meg ezt a kettősséget?
- Rövid távon jót tesz a magyar hokinak, hogy külföldi bajnokságban indulnak a csapatok, de ott a másik oldal, nézzük meg, milyen helyzetben van az Újpest vagy a Fradi. Hosszú távon egy kiegyensúlyozott, erős nemzeti bajnokság lehetne a megoldás, mert így a Fehérvár jogosan mondja, hogy miért maradjon itthon, ha egy erősebb ligában is játszhat. Összefogás, jó ötlet és konstrukció kéne, mert hosszú távon ez a kettészakadás megöli a magyar hokit.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

- Bár messze van még a jövő évi vébé, de az ellenfelek - Ukrajna, Japán, Ausztria, Szlovénia, Nagy-Britannia - láttán milyennek tartja a válogatott esélyeit?
- Válogatott-témában nem tudok semmit mondani, még nem keresett senki. Egyelőre nem akarok ennyire előre menni, bár nem tartom valószínűnek, hogy még egy rájátszást lemondok a vébé miatt, főleg a bizonytalanért, nem lenne képem egymás után másodszor otthagyni a csapatot. Idén jó szívvel el tudtam jönni, mert megértették, hogy fontos nekem a vébé, de nem biztos, hogy ezt jövőre is eljátszom. Kevesebb esélyt is látok a feljutásra, és azt sem tudom, egyáltalán számítanak-e majd rám.

- A szavaiból az érződik, hogy maradt önben tüske az idei vébé miatt, de a mostani eset befolyásolja a döntését, ha legközelebb hívják a válogatotthoz?
- Lehetett volna máshogy kezelni a helyzetet, nem az volt a baj, hogy nem én védtem többet, vagy hogy nem én kezdtem az olaszok elleni, feljutásról döntő meccsen. Ha az elején le lett volna tisztázva a felállás, azt mondom, semmi baj, de az bántott, hogy úgy lett előadva, feltétlenül jöjjek, és utána a mindent eldöntő meccs reggeli átmozgató edzésén tudtam meg, hogy nem én védek. Mostantól azt fogom csinálni, ami a családomnak jó, de ha hívnak a válogatotthoz, ezután is jönni fogok.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK