Vágólapra másolva!
Kizárta az egészségügyi vizsgálat a vérhast a Honvéd vízilabdázóinál, így a csapat a hétvégén gond nélkül játszhat a Kőér utcai uszodába kiírt Eurokupa-tornán.

"Minden játékosunk székletmintájának elemzése negatív eredménnyel zárult" - mondta Novák Ferenc szakosztály-igazgató szerda délben az [origo]-nak azt követően, hogy a vizsgálatok eredményét telefonon tudatta vele az ÁNTSZ illetékese. "Már hétfőn is edzett a csapat, de sajnos még többen nem tudnak rendesen enni. Néhány játékosnak émelyeg még a gyomra, azonban ez az erős gyógyszerektől is lehet" - tette hozzá Novák Ferenc.

A Groupama-Honvéd több játékosának megbetegedése és feltételezett fertőzése miatt vasárnap törölni kellett a hétfő estére kiírt Vasas-Honvéd mérkőzést a férfi vízilabda ob I-ben, és felmerült annak veszélye is, hogy elmarad az Eurokupa legjobb 16 közé jutásért zajló hétvégi, budapesti tornája is. A kispesti csapat valamennyi játékosának székletmintát kellett szolgáltatnia, miután a tbiliszi Ek-selejtezőről többen is fertőzésgyanús állapotban, legyengülten érkeztek vissza Magyarországra.

A vizsgálatok kedvező végeredménye szerint azonban nem vérhas okozta a tüneteket, így a Honvéd vízbe szállhat szombaton az orosz Sturm, vasárnap pedig a német Würzburg ellen a Kőér utcában.