Vágólapra másolva!
A Mezőkövesd férfikézilabda-csapatának elnöksége keddi ülésén úgy döntött, hogy közös megegyezéssel szerződést bont Rosta Istvánnal. Az utód Buday Ferenc lesz.

Rosta István 2008 májusában ült le a Mezőkövesd kispadjára, a korábbi sikerek ellenére azonban az idei szezonban nem ment a csapatnak, kilenc mérkőzés után pont nélkül az utolsó helyen áll a bajnokságban.

Rosta távozásával Bécsi János, a csapat technikai vezetője és játékosa vette át az edzések vezetését, szombaton, az orosházi bajnokin még ő meccsel. Az új edző, Buday Ferenc a jövő hét elején veszi át az irányítást.

A 115-szörös válogatott játékos 1979 óta dolgozik edzőként, megfordult Olaszországban (Terrano, Gaeta, Rubeira), Svájcban (Pfadi Winterthur), Ausztriában (Innsbruck) és Izlandon (FRAM Reykjavík), dolgozott a Szeged és a Dunaferr férfi, illetve a Hódmezővásárhely női csapatainál.

2008-10 között a Csurgón, tavaly az Orosházán edzősködött.