Vágólapra másolva!
Az orosz légi biztonsági szakértők jelentése szerint emberi hiba okozta a Lokomotiv Jaroszlavl jégkorongcsapat Jak-42-es gépének a szeptemberi lezuhanását: a felszállás során az egyik pilóta véletlenül megnyomta a féket, így a gép nem tudott elég magasra emelkedni.

Alekszej Morozov, az orosz Államközi Légiközlekedési Bizottság vezetője szerint az nem egyértelmű, hogy az első vagy a másodpilóta nyomta-e meg a féket, előbbi ugyanis rosszullétre hivatkozva átadta az irányítást a felszállás előtt.

Morozov elmondta, hogy egy kísérlet során tesztpilóták megismételték a legénység lépéseit, de pótlólagos fékező erő nélkül, és az derült ki, hogy megelőzhető lett volna a tragédia, ha a pilóták időben észlelik, hogy benyomták a fékpedált, és megszakítják a felszállást. A sajtótájékoztatón lejátszották az irányítótorony és a pilóták közötti, valamint a repülőgép személyzetének beszélgetését. Kiderült, hogy a kabinban nem végezték el az ilyenkor kötelező eljárást, azaz nem mérték fel a repülési paramétereket

A másodpilóta vérében a repülőgép vezetését kizáró gyógyszert, Fenobarbitalt találtak - jelentette be Morozov. A szer a központi idegrendszer működését megbénítja, ezért a pilóták számára tiltott a használata. Az Államközi Repülési Bizottság műszaki vizsgálatot végző testülete azt is megállapította, hogy a lezuhant repülőgépet működtető cég, a Jak-Szervíz sem biztosította a megfelelő körülményeket.

Az IAC vizsgálata során kiderült, hogy semmilyen kapcsolat nem volt a baleset és a repülőtér leterheltsége között, a városban ugyanis nemzetközi politikai fórumot rendeztek a baleset idejéne, amire sorra érkeztek a külföldi gépek. A hokicsapat gépének pilótáit nem siettették, az időjárási viszonyok megfelelőek voltak, a Jak-42-es hajtóművei megfelelően működtek, de a fékpedál benyomása miatt a gép lefutott a kifutópályáról, és nem tudott elég magasra emelkedni a felszálláshoz.

A Lokomotiv Jaroszlavl légi szerencsétlenségét a fedélzeti mérnök, Alekszander Szizov élte csak túl, a balesetben összesen 44 ember, köztük az összes játékos - olimpiai és világbajnokok, Stanley-kupa-győztesek -, valamint a szakmai stáb és a gép személyzete vesztette életét.