Vágólapra másolva!
Meghalt egy 16 éves kanadai jégkorongozó, akit mérkőzés közben a nyakán talált el a korong.

Az észak-albertai alacsonyabb osztályú bajnokságban szereplő SSAC Don Wheaton játékosát, Kyle Fundytust akkor találta el a korong, amikor egy lövést próbált blokkolni a Maple Leaf Athletic Club Raylin MFG elleni meccs harmadik harmadában. A fiatal csatárt kritikus állapotban szállították kórházba, és az orvosi beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni az életet.

A játékosoknak a liga előírása szerint kötelező nyakvédőt viselniük a meccseken, de ez a korcsolya és az ütő okozta sérülésektől óv leginkább, a nagy sebességgel érkező korong ütését nem igazán tudja csillapítani.

Bruce Kirby, a liga ügyintézője azt mondja, máskor is előfordultak már sérülések blokkolás közben, de azok nem voltak ilyen súlyosak. "Láttam már olyat, hogy valaki a lábán megsérült egy blokkolt lövés miatt, de ez a mostani eset példa nélküli. Ezeket a srácokat a versenyzés élteti, belevetődnek a lövésekbe, és azt gondolják, nem történhet semmi velük. Borzasztó szerencsétlen Fundytus esete" - mondta Kirby.