Vágólapra másolva!
A vízilabda-szövetség tavasszal ismét beadja társasági adópályázatát a Megyeri-hídhoz tervezett nemzeti vízilabdacentrum felépítésére, míg Szegeden tragikus és életveszélyes az uszoda állapota, ott a sátortetős létesítmény helyett sürgősen újra lesz szükség - jelentette ki Martin György, Magyar Vízilabda Szövetség elnöke. A szegedi részről ugyanakkor kijelentették: az uszoda üzembiztos működése teljes körűen biztosított.

"Szegeden hamarabb felépülhet egy nemzetközi szintű uszoda, mint a fővárosban, ahol télen amúgy nem lehet normális nemzetközi mérkőzést játszani" - jelentette ki Martin György a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. "A helyzet katasztrofális. A Szeged évek óta az egyik élcsapatunk, mégis méltatlan körülmények között, egy sátorban játszik. Már az is diplomáciai bravúr, hogy el tudtuk intézni, hogy abban a sátorban nemzetközi meccset lehessen játszani, mert életveszélyes. A szegedi pólósok fejlődésének kulcsa egyedül Vincze Balázs edző személye."

Martin György szavaira a Szeged is reagált, cáfolva, hogy életveszélyes lenne az uszoda.

"Nem vitatva, hogy Martin György a szövetség elnökeként jobbító szándékkal Szeged, illetve a szegedi vízilabdások érdekében fogalmazta meg negatív véleményét, azonban ezen vélemény rendkívül hátrányos megítélést jelent társaságunknak, mely önkormányzati társaság kizárólagos jelleggel üzemelteti Szeged Megyei Jogú Város sportuszodáját" - írta levélben az [origo]-nak Károlyfalvi Zsolt ügyvezető a Szegedi Sport és Fürdők Kft. képviseletében.

"Tény, hogy mind a város, mind a szegedi vizes sportolók összessége megérdemelné egy nemzetközi szintű fedett uszoda felépítését, azonban a lehetőségeink mellett a jelenlegi uszodát próbáljuk a jogszabályi keretek között a legmagasabb szinten működtetni. Tény az is, hogy a kifogásolt sportuszoda valamennyi hatósági és szakhatósági engedéllyel rendelkezik, a téli időszakban felállított sátor ugyancsak hatóságok által kiadott engedélyekkel és minőségi tanúsítványokkal bír. A rendkívüli eseményekre is felkészült üzembiztos működés teljes körűen biztosított.

Sportuszodánk nem csak a versenysportnak, hanem a tömegsportnak is helyet biztosít, így a Magyar Vízilabda Szövetség elnökének negatív hangvételű minősítése különösen hátrányos társaságunknak. Nyilvánvaló, hogy amennyiben a sportuszoda téli üzemeltetése bármiféle veszélyt is jelentene akár a sportolókra, akár a tömegsport keretében uszodánkba látogatókra, az uszoda üzemeltetését haladéktalanul felfüggesztenénk. Ezzel szemben a lehetőségekhez képest igyekszünk a legmagasabb szintű szolgáltatást biztosítani, melynek keretében a közelmúltban került sor a sportuszoda eredményjelzőjének és a támadási időt mérő óráknak a cseréjére, a tanmedence megközelítése is akadálymentessé vált, a sátorborítás pedig a jelenlegi sátortetős uszodák közül a legmodernebbnek számító kétrétegű borítású. Kijelenthető tehát, hogy a szegedi sportuszoda nem életveszélyes."


A szövetség első embere kitért arra, hogy a Megyeri-hídhoz tervezett nemzeti vízilabdacentrum pályázatát a szövetség idén ismét beadja. A 14 milliárdos pályázat tervei szerint a centrumban helyet kapna egy 4500 néző befogadására alkalmas ötvenméteres fedett- és egy hasonló nyitott uszoda, továbbá legalább három tanmedence.

"Az ütemezési tervvel kiegészítve talán könnyebben elfogadják majd a pályázatot, ugyanis megpróbáljuk 6-7 milliárd forintos ütemekre bontani" - tette hozzá. "Az első ütemben egy nemzetközi mérkőzésekre alkalmas uszoda épülne, a többi pedig további két részletben valósulna meg. A tervezésre beadott pályázatunkat áprilisban megismételhetjük, így ha azt elfogadják, akkor attól számított két év múlva elkészülhetne az uszoda. Az újpesti önkormányzat részletes rendezési tervében már szerepel az építés, így a tervezési munkát azonnal meg lehetne kezdeni, ha a felsőbb szervek jóváhagyják."

Martin György elmondta, hogy szeretné módosíttatni a Bajnokok Ligája főtáblájának sorolását. Mint fogalmazott, lát esélyt arra, hogy már a következő kiírásban változzon a sorsolási szabály, amellyel elkerülhetők az olyan helyzetek, mint a főtábla mostani kiosztása, hogy a C csoportban három magyar csapatot (Eger, Szeged, Vasas) soroltak a Partizan mellé.

"Furcsa, hogy a magyar csapatok nagyon gyakran egymással kerülnek össze, de ez vaksorsolással történik. Jobb lenne, ha különböző csoportokba kerülnének az azonos nemzetek csapatai, valamilyen kalaprendszert kellene bevezetni. Ebben csatlakozik hozzánk Horvátország és Görögország is. A következő kiírásban van esély a változásra" - tette hozzá az elnök.