Vágólapra másolva!

A Sopron nyerte az euroligások csatáját és a Magyar Kupát

A címvédő Sopron a fennállása során negyedszer nyerte meg a női kosárlabda Magyar Kupát, miután a győri négyes döntő szombati fináléjában legyőzte a házigazdák együttesét.

A két magyar euroligás csapat rangadójának első negyede kevés kosarat hozott, az NB I alapszakaszát nemrég százszázalékos teljesítménnyel megnyerő soproniak játszottak enyhe fölényben, ám a folytatásban a házigazdák együttese Simon révén felzárkózott, így a nagyszünetben 27-27 volt az állás.

A térfélcsere után eldőlt a finálé, ugyanis a címvédő 22-13-ra hozta a harmadik szakaszt, főként a válogatott Fegyverneky és Horti kosaraival. Az utolsó játékrészben a hazaiak már nem tudtak közelebb kerülni riválisukhoz, így a Sopron 2007, 2008 és 2011 után, fennállása során negyedszer hódította el a Magyar Kupát.

A döntő legeredményesebb játékosa a hazaiak részéről Simon Zsófia, a vendégektől pedig Fegyverneky Zsófia lett 20-20 ponttal.

Eredmény, döntő:
Uniqa-Euroleasing Sopron - SEAT UNI Győr 68-56 (10-12, 17-15, 22-13, 19-16)
a legjobb dobbók
: Fegyverneky 20, Horti 16, Kurasova 10, illetve Simon 20, Hollingsworth 11

a 3. helyért:
Pécs 2010 - ZTE KK 78-64 (18-21, 20-18, 19-11, 21-14)