Társoldalunk:

Két legjobb kapusa nélkül utazhat a vébére a hokiválogatott

2012.04.11. 14:22

Két legjobb, legrutinosabb kapusa, Hetényi Zoltán és Szuper Levente nélkül utazik a magyar jégkorong-válogatott a ljubljanai divízió I-es világbajnokságra. Mindkét kapus a rájátszásban szerepel a csapatával, és bár a nemzetközi szövetség szabályzata szerint a kluboknak el kell engedni a játékosokat egy válogatott eseményre, Hetényi és Szuper is szeretné befejezni a finn, illetve a kazah bajnokságot. Szuper szerint az is furcsa lenne, ha Kazahsztánból egyből a vébére repülne, amikor most született meg itthon a kislánya.

Négy nappal a divízió I-es jégkorong-világbajnokság előtt még nem lehet tudni, hogy ki lesz a magyar válogatott két kapusa, ugyanis Hetényi Zoltán és Szuper Levente sem utazik a csapattal Ljubljanába. A vasárnap kezdődő vébén legalábbis az első néhány meccsen biztosan nem lesz ott egyikük sem, hiszen Hetényi a Jokerittel a finn, Szuper pedig az Arisztan Temirtau csapatával a kazah bajnokság rájátszásában érdekelt.

"Kedden este egyeztettem mindkét játékossal, és kiderült, hogy nem tudnak eljönni a klubjuktól" - mondta az [origo]-nak Imre Lajos, a válogatott menedzsere. Arra a kérdésre, hogy a klubok nem engedik el őket, vagy ők nem akarnak jönni, nem tudott egyértelmű választ adni.

"Ez is, az is. Valahol jönnének mindketten, de hát versenyben vannak még a bajnokságban, nem tudunk mit csinálni. Persze ki lehetne erőszakolni őket a csapatukból, de erőszakkal nem akarunk senkit a válogatotthoz hozni, az senkinek nem lenne jó."

Sikerült elérnünk a klubjában az utóbbi időben kevesebb lehetőséget kapó Hetényi Zoltánt és edzőjét, Erkka Westerlundot is. Hetényi szűkszavúan csak annyit mondott, hogy valóban beszélt a szövetség illetékesével, de nem szeretne nyilatkozni, a magyar szövetség közleményt fog kiadni az ügyben.

A finn edző viszont nem gördítene akadályt Hetényi vébészereplése elé. "A nemzetközi szövetség szabályzata szerint, ha egy játékos szeretne elmenni egy válogatott eseményre, akkor a klubnak kötelessége elengedni őt" - mondta az [origo]-nak Westerlund. Megkérdeztük tőle, hogy mi volt Hetényi álláspontja, amikor arról beszéltek, hogy el szeretne-e menni a világbajnokságra, ám az edző szerint se igent, se nemet nem mondott a magyar kapus. 

Tény, hogy Hetényit nevezték a JYP elleni elődöntő ötödik mérkőzésére, amelyet szerdán rendeznek. A Jokerit 1-3-as vesztésre áll az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban, de ha szerdán és esetleg csütörtökön is nyerne, akkor a mindent eldöntő meccsre szombaton kerülne sor, miközben a magyar válogatott másnap kezdi meg szereplését a vébén Japán ellen. Ha Hetényiék nem jutnak a döntőbe, akkor a bronzéremről döntő egyetlen meccset 18-án, jövő szerdán játsszák le, ez szintén keresztülhúzná a vébét. Hetényi ugyanakkor második számú kapusnak számít a klubjában, az elődöntők során is csak a padon ült.

A magyar jégkorong-válogatott világbajnoki programja:

április 15., 13.00 Japán - Magyarország
április 16., 13.00 Magyarország - Ukrajna
április 18., 20.00 Szlovénia - Magyarország
április 19., 16.30 Magyarország - Ausztria
április 21., 16.30 Magyarország - Nagy-Britannia

Az első két helyezett jut fel az A csoportba.


Szuper Levente is hasonló hasonló érvek miatt választaná a klubcsapatát a hokivébé ellenében. Igaz, ő első számú kapus az Arisztan Temirtauban, viszont a csapatának már csak a bronzcsata van hátra a kazah bajnokságból, miután az elődöntőben simán, 4-0-ra kikapott a Bejbarisztól. A három győzelemig tartó helyosztó április 10-én kezdődött, legkorábban 15-én érhet véget, de 19-ig is elhúzódhat. A magyar válogatott 19-én játssza utolsó előtti meccsét, két nappal később pedig a britek ellen zárja a vébét. Szuper kategorikusan nem jelentette ki, hogy nem fog szerepelni a világbajnokságon, de az [origo]-nak adott szerdai nyilatkozata ezt sugallja.

"Nincs miről beszélnünk, mert tart még a klubszezon. Ha itthagynám a klubomat, akkor mindent felrúgnék, többek között a szerződésemet is. Mint minden sportoló, természetesen én is szeretnék válogatott lenni, de első a klubkötelezettség, hiszen innen kapom a fizetésemet. Tavaly Arizonában már meghúztam egyszer, hogy eljöttem a válogatotthoz, még egyszer nem szeretném a csapatomat cserben hagyni. Hogy csatlakozom-e később a válogatotthoz a vébén, azt nem tudom, de azért fontosabb dolgok is vannak ennél. Most született meg a kislányom, furcsa lenne, ha Kazahsztánból nem egyből haza mennék, hogy láthassam őt, hanem Szlovéniába a vébére repülnék."

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Szuper valószínűleg nem véd a világbajnokságon

Szuper Levente tavaly az [origo]-nak azt mondta, nem esett jól neki, hogy a 2011-es, hazai rendezésű vébé előtt első számú kapusként kezelte a válogatott akkori szövetségi kapitánya, Ted Sator, mégis csak itthon közölték vele, hogy nem ő kezd a kapuban, és ha ezt tudta volna, akkor nem hagyja ott a klubcsapatát. "Hülye lettem volna a rájátszást otthagyni" - nyilatkozta akkor.

A magyar válogatott kanadai szövetségi kapitánya, Kevin Primeau csütörtökön hirdeti ki a vébére utazó keretet, valószínűleg a Budai Krisztián (Miskolci Jegesmedvék), Bálizs Bence, Pleszkán József (mindkettő Sapa Fehérvár AV19) hármasból választ majd két kapust. Budai az egész idényben jó formában védett, Bálizs az osztrák bajnokságban (EBEL) edződött a fehérváriakkal, a lengyelek elleni legutóbbi válogatott meccsen pedig közel fél órán át állt a kapuban, több bravúrt is bemutatott, és nem kapott gólt.

Kapusposzton a világbajnokság alatt is lehet új játékost nevezni, így nem biztos, hogy a Ljubljanába pénteken elinduló keret játssza végig a vébét.

KAPCSOLÓDÓ CIKK