Vágólapra másolva!
A Vasas óriási hajrával nyerte meg az első felvonást a férfivízilabda-bajnokságban. Földi László együttese az utolsó harmadban kétgólos hátrányba került, ám végül 6-5-re legyőzte az Egert a Komjádi uszodában.

Döntő, 1. mérkőzés:
TEVA-Vasas-UNIQA - ZF-Eger 6-5 (2-0, 1-2, 0-2, 3-1)
góldobók: Kiss G. 2, Brguljan, Boskovic, Vámos, Steinmetz B. 1-1, illetve Graham, Mezei 2-2, Biros 1

Percekig kellett várni az első gólra, Kiss Gergely vette be távoli bombával Szécsi Zoltán kapuját, miután az első negyednek már a fele letelt (1-0). A kölcsönösen fegyelmezetten és keményen védekező csapatok csatájában az újabb hosszú gólcsendet megtörve közvetlenül a szünet előtt a montenegrói légiós, Drasko Brguljan talált be (2-0).

A második nyolc perc elején kettős fórt hibázott el a Vasas, a vendégektől viszont a center Mezei Tamás szépített, majd a szintén balkezes kanadai Kevin Graham villant (2-2). Maradt azonban még idő hazai válaszra, a horvát világbajnok, Miho Boskovic messziről lőtt védhetetlenül a hálóba (3-2).

A nagyszünet után Biros Péter bombázott a bal sarokba, s alig valamivel később hasonlóképpen nagy góllal jelentkezett be Graham is (3-4), a túloldalon eközben Szécsi parádés sorozattal sokkolta az angyalföldieket egymás után több ziccert is megfogva.

A befejező negyedben úgy tűnt, hogy végleg a maga javára fordítja a meccset a Gerendás-csapat, szép figura lezárásaként Mezei célzott pontosan (3-5).

Vámos Márton azonban fórból megtörte a hazai gólcsendet (4-5). Újabb Vasas-fórból újabb Vasas-gól következett, Kiss egyenlített szűk három perccel a vége előtt. Egy perc volt hátra, amikor a hazai győzelmet érő találat is megszületett Steinmetz Barnabás jóvoltából, aki ejtésből volt eredményes (6-5).

A döntő második meccsét csütörtökön (18:30 ó) játsszák Egerben.

az 5. helyért, 1. mérkőzés:
Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP - Debrecen 7-8 (1-2, 2-3, 2-1, 2-2)
a legjobb góldobók: Kovács O. 2, illetve Varga T. 3, Bugajcsuk 2

a 7. helyért, 1. mérkőzés:
FTC-Fisher Klíma - KALO MÉH-CS&K-Szentesi VK 11-10 (2-2, 3-2, 3-4, 3-2)
a legjobb góldobók: Korényi 3, illetve Szőke 4