Vágólapra másolva!
Hat elbukott kupadöntő után hetedszer már nem akar hibázni a Győr nőikézilabda-csapata, amely szombaton a montenegrói Buducnost Podgorica ellen kezdi a BL-döntőt. Karl Erik Böhn edző szerint csapata Veszprémben verhetetlen, és az ellenfél vezetője is a Győrt tartja a döntő esélyesének. Lunde Haraldsen harmadszor, az ellenfél ásza, Popovic hatodszor nyerhet BL-t, az ő semlegesítése kulcsfontosságú. Ötezer néző lesz, de jönnek a montenegrói Barbárok is a világ két legjobb női csapatának első ütközetére.

Csak a DigiSport adja a Győr BL-döntőjét

Az idén biztosan új csapat nyeri a női kézilabdázók Bajnokok Ligáját, a döntőbe jutott Győri Audi ETO és a montenegrói Buducnost Podgorica ugyanis korábban sohasem tudott Európa legjobbja lenni. Az idei sorozat két kimagaslóan legjobb csapata szombaton, Veszprémben kezdi a párharcot, a visszavágó május 13-án Podgoricában lesz.

"Ez a két csapat jelenleg a világ legjobbja. Szinte törvényszerű, hogy a döntőben kell találkozniuk" - mondta az MTI-nek Karl Erik Böhn, aki novemberben a menesztett Konkoly Csaba helyett ült le a győri kispadra. "Mindkét oldal egyértelmű célja, hogy BL-t nyerjen. A legerősebb összeállításban léphetünk pályára, a saját közönségünk extra erőt adhat. Úgy érzem, hogy a Veszprém Arénában verhetetlenek vagyunk. Edzői karrierem legjobb csarnoka, amiben kézilabdát lehet játszani. Természetesen fontos, hogy milyen eredményt érünk el az első mérkőzésen, de biztos vagyok benne, hogy a két meccsen dől el a trófea sorsa."

A hazai szurkolókban bízik Andrea Lekic is, a Győr szerb játékosa szerint a Valcea ellen már bevált a veszprémi csarnok atmoszférája. "A románok elleni mérkőzésen mindannyian beleborzongtunk a hangulatba, és úgy tűnt, ellenfelünket is sokkolták a lármás nézők. Szombaton még hangosabb szurkolást várok" - nyilatkozta az európai szövetség hivatalos honlapján.

A Moraca sportcsarnok poklához szokott vendégeket várhatóan nem zavarja meg a hangorkán, hasonlóban volt részük Valceában is, ahol ennek ellenére tízgólos győzelmet arattak.

A Győr 2009-ben éppen Veszprémben bukta el a BL-döntőt a Viborg ellen, a csapatban mégis van valaki, akinek ez a csata emlékezetes volt. A norvég Katrine Lunde Haraldsen ugyanis akkor még a dánokat erősítette, neki örök emlék marad az a fellépés. "Valóban nagyszerű emlékeim vannak az ottani meccsekről. Ebben a sorozatban a legjobbnak lenni mindig különleges élmény. Nekem volt szerencsém kétszer átélni azt a pillanatot, hogy győzünk, remélem, csapattársaimnak is megadatik ez idén! A Buducnostot elég jól ismerem, egyértelműen Bojana Popovic a legjobbjuk, jelen pillanatban a világ legjobb kézilabdázóinak egyike. Ő a kulcsember, akit mindenképpen semlegesítenünk kell. Ha ez sikerül, és a védekezésünk is úgy működik majd, mint jó pár mérkőzésen a szezon során korábban, akkor van esélyünk arra, hogy könnyű gólokat szerezzünk" - nyilatkozta a Kisalföldnek az ETO kapusa.

Amíg a Buducnost hozta az összes döntőjét, addig a Győr mindet elveszítette: az ETO története során hatszor jutott fináléba, de még egyetlen európai kupában sem tudott győzni.

A Buducnost kupadöntői

1986-87, IHF-kupa:
Buducnost Titograd (jugoszláv)-Start Bratislava (csehszlovák) 21-23, 34-27

1984-85, KEK:
Buducnost Titograd (jugoszláv)-Druzsevnik Topolniky (csehszlovák) 33-18, 22-18

2005-06, KEK:
ZRK Buducnost MONET (szerb-montenegrói)-Győri ETO KC 25-25, 26-23

2009-01, KEK:
ZRK Buducnost (montenegrói)-KIF Vejen (dán) 23-20, 18-16

A Győr kupadöntői

1998-99, EHF-kupa:
Viborg HK (dán)-Győri Graboplast ETO 21-24, 28-21

2001-02, EHF-kupa:
Ikast Bording (dán)-Győri Graboplast ETO 25-30, 36-23

2003-04, EHF-kupa:
Viborg HK (dán)-Győri Graboplast ETO 27-27, 37-21

2004-05, EHF-kupa:
Cornexi Alcoa-Győri ETO KC 21-27, 28-19

2005-06, KEK:
ZRK Buducnost MONET (szerb-montenegrói)-Győri ETO KC 25-25, 26-23

2008-09, Bajnokok Ligája:
Viborg HK (dán)-Győri Audi ETO 24-26, 26-23


Nyolcadszorra jött össze a BL-döntő


A Buducnost korábban háromszor nyert KEK-et (1985, 2006, 2010), egyszer az EHF-kupa elődjének számító IHF-kupában diadalmaskodott (1987) - eddig négy döntőből négyet nyert meg. A legrangosabb kupasorozat elődöntőjében azonban hétszer is elbukott (először még 1986-ban), az idei sorozatban viszont megtört a jég. A legjobb négy között a címvédő Larvik otthonában 22-20-ra nyert, hazai pályán pedig elképesztő, 23-13-as kiütéses győzelmet aratott.

Forrás: MTI/Oláh Tibor
A biztatással nem lesz gond

"Az a meccs katasztrófa volt a Larviknak. A 13 kapott gól természetesen szenzációs, de ennek ellenére nem tartok a Buducnost védelmétől. Remélem, támadásban tudunk olyat nyújtani, főleg a sebességünk révén, hogy a montenegróiak ne tudják még egyszer megismételni ezt a produkciót" - jegyezte meg Böhn.

A Buducnostnál elégedettek lehetnek az idei évaddal, a hazai bajnokságban legyőzhetetlen csapat már megnyerte a WRHL balkáni ligát is, a Bajnokok Ligájában pedig úgy jutott el a döntőig, hogy 14 meccséből 13-at megnyert, csupán az első, Midtjylland ellenit bukta el, igaz, azon nem játszhatott három kulcsember, a kapus Clara Woltering, valamint Sonja Barjakratovic és Katarina Bulatovic sem.

Pedig a nyári előjelek nem voltak kedvezőek, hiszen távozott Jovanka Radicevic (Győr), Marija Jovanovic (Valcea), Sanela Knezovic (Valcea) és Dragana Pecevska (Metalurg), igaz, érkezett a német Woltering mellett a beállós Dragana Cvijic, illetve a balszélső Maja Savic. A csapat vezérei a két átlövő, Bojana Popovic és Katarina Bulatovic, a BL góllövőlistáján 118 találattal vezető Görbicz Anita mögött ők állnak a második, illetve harmadik helyen 89 és 85 góllal.

Popovic harmadik csapatával hatodszor nyerhet BL-t

"Köszönöm mindenkinek, aki hitt bennünk! Ez a klub történetének legelkötelezettebb csapata, büszke vagyok a lányokra, megérdemlik a döntőt" - nyilatkozta a Buducnost edzője, Dragan Adzic.

Adzic szerint a döntő esélyese a Győr, mert sokkal több pénzt fektetett a csapatba, mint bármely másik klub. "Minden játékost megvettek, akit akartak, így került hozzájuk egykori szélsőnk, Jovanka Radicevic is. De nekünk szintén minőségi csapatunk van, eddig is a legjobbunkat adtuk a BL-ben, a döntőben még ennél is többet szeretnénk nyújtani."

"Négy hetünk volt felkészülni a döntőre, ahol megmutathatjuk, valóban nekünk van a legjobb védelmünk, és van egy fantasztikus kapusunk is" - mondta Bojana Popovic, aki korábban ötször nyert BL-t, háromszor a Slagelsével, kétszer a Viborggal.

Forrás: MTI/Földi Imre
Görbicz 2009-ben is megtapasztalta, milyen kemény a podgoricai védelem

Katarina Bulatovic is volt már BL-győztes, 2007-ben a Slagelsével, szerinte ugyanakkora esélye van a két csapatnak a végső sikerre. "Nyitott lesz a döntő, a Győrnek és nekünk is 50-50 százalék az esélyünk. Nem szeretnék senkit túlértékelni vagy alábecsülni, de ígérem, megmutatjuk, mit tudunk."

Jönnek a Barbárok

A szombaton 17.15-kor kezdődő döntőre minden jegy elkelt, 5000 néző lesz jelen az arénában. Nem marad szurkolók nélkül a Buducnost sem, várhatóan több száz montenegrói drukker érkezik Veszprémbe, megtöltve a nekik fenntartott szektort. A Varvari (Barbárok) nevű ultracsoport saját honlapján kérte a drukkereket, hogy ugyanúgy, mint a korábbi idegenbeli meccseken, Veszprémben is segítsék a csapatot. "Inváziót Magyarországra" - áll a honlapjukon. A Barbárok várhatóan három busszal érkeznek, emellett még több autó is elindul Podgoricából.

"Péntek délben indulunk, eddig is sok meccsre elkísértük a csapatot, a döntőt nem hagyhatjuk ki" - nyilatkozta Lazar Vukcevic, a csoport egyik vezetője. "Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, azt hallottuk, hogy a győriek kürtöket meg mindenféle kellékeket használnak a szurkoláshoz, de mi sem kíméljük majd a torkunkat, hogy buzdítsuk a Buducnostot. A legjobbakat reméljük."

A Barbárok már 2006 májusában jártak Magyarországon, akkor Győrben hajszolták bele a KEK-diadalba kedvenceiket.

Még le sem zárult a szezon, de a két klub már a jövő évet tervezi. A magyar bajnok ugyan hivatalosan nem jelentette be az igazolásokat, de azt lehet tudni, hogy a vezetés elsősorban magyar játékosokban gondolkodik. A szlovén Ana Gros távozik, Pálinger Katalin a nyáron befejezi pályafutását, helyükre biztos, hogy a bajnoki elődöntőbe jutott Siófoktól a balszélső Szepesi Ivett, illetve az egykori győri kapus, Herr Orsolya érkezik. Ugyancsak Győrbe tart az irányító-átlövő Hornyák Dóra (Veszprém), és a válogatott jobbátlövő, Rédei-Soós Viktória (Hypo). Az edző várhatóan az Itxakótól távozó spanyol Ambros Martin lesz.

A montenegrói klubvezetés már hosszabbított a német válogatott kapus Clara Wolteringgel, illetve Katarina Bulatoviccsal, Dragana Cvijiccsel, Milena Knezevicsel, és tárgyal Radmila Miljanicsal, illetve Majda Mehmedoviccsal is. Podgoricába szerződött a Metz válogatott játékosa, Claudine Mendy, illetve az Itxako világklasszisa, Begona Fernández is, azaz Cvijic mellett ő lesz másik beállós. Ez azt jelentheti, hogy várhatóan nem marad a klubban Ana Djokic, aki az [origo]-nak a közelmúltban adott interjújában elárulta, két komoly ajánlata is van más kluboktól.


Bajnokok Ligája-döntő:
Győri Audi ETO-Buducnost Podgorica (montenegrói)
első mérkőzés: szombat, 17.15
visszavágó: május 13., vasárnap, 19.00

KEK-döntő:
FTC-Rail Cargo Hungária - Viborg (dán)
első mérkőzés: vasárnap, 18.30
visszavágó: május 13., vasárnap, 16.40

Olvassa el a KEK-döntőről szóló cikkeinket is!