Vágólapra másolva!
A házigazda magyar nőiröplabda-válogatott 3-1-re nyert a lett csapat ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat Budaörsön zajló tornájának csütörtöki első fordulójában.

A röplabda élt, él ... és élni akar. Pólójukon ezzel a felirattal jöttek ki a budaörsi sportcsarnok öltözőjéből a magyar nőiröplabda-válogatott tagjai, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a sportág magyarországi nehéz anyagi helyzetére, és arra, hogyha a röplabda nem kerül be a társasági adóból támogatott sportágak közé, a versenyhátrány miatt könnyen megszűnhet.

A mérkőzést kissé bénultan kezdte a válogatott, Lettország 5-1-re és 8-3-ra is vezetett, de aztán magukra találtak Miklai Zsanették, és elsősorban remek adogatásaiknak köszönhetően fordítottak és 25-21-re nyerték az első játszmát.

A folytatásban, sajnos, a szerepek felcserélődtek, ezúttal a lettek fordítottak magyar vezetésről 25-18-ra. A harmadik játszma szoros küzdelmet hozott, bár a mieink voltak szinte végig előrébb egy-két ponttal, kivéve a végét, amikor szinte hiba nélkül játszva elhúztak és összességében 25-18-ra nyerték a szettet.

A negyedik játszma kimenetele nem volt kérdéses, Liliom Ritáék végig vezetve, 25-16-ra nyerték a játékrészt, így - akárcsak négy napja Várnában - ismét 3-1-re nyertek a Lettország ellen.

"A lányok nagybetűs csapatként teljesítettek, és megérdemelten nyertek. A legnagyobb dolog az volt, hogy az elvesztett játszmán is felül tudtak emelkedni és kijöttek a hullámvölgyből. Jó látni, hogy hisznek magukban, van önbizalmuk, és ritkán látni, hogy összerogynak lelkileg. Becsülöm őket, hogy ilyen körülmények között is eljöttek a válogatottba, és hogy így küzdenek. Jellemző, hogy a mérkőzés végén a vastapssal üdvözölte a lányokat, ami jó, elsősorban nekik" - nyilatkozta Németh Lajos szövetségi kapitány.

Eredmények, F csoport, 2. torna (Budaörs), 1. forduló:
Magyarország - Lettország 3-1 (21, -18, 18, 16)
Bulgária - Csehország 3-2 (-23, -17, 22, 19, 12)

Az állás: 1. Bulgária 10 pont, 2. Csehország 8, 3. Magyarország 6, 4. Lettország 0

(A 3-0-s és 3-1-es győzelem 3 pontot ér, míg 3-2-es eredménynél a győztes 2, a vesztes 1 pontot kap)

A további program, péntek:
15.30: Bulgária - Lettország
18.00: Magyarország - Csehország

szombat:
16.00: Lettország - Csehország
19.00: Magyarország - Bulgária

A csoport első helyezettje kijut az Európa-bajnokságra, míg a második helyezett pótselejtezőt játszhat. Az eddig százszázalékos Bulgárától már aligha vehető el az elsőség, a második hely megszerzésére azonban még lehet esélye Németh Lajos csapatának, de ehhez mindenképpen le kell győznie pénteken 18 órától az esélyesebbnek számító cseheket.