Vágólapra másolva!
Kemény Dénes, a Sydneyben, Athénban és Pekingben olimpiai bajnok magyar férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya nem kívánja meghosszabbítani a december 31-én lejáró szerződését.

"Minden körülményt mérlegelve úgy határoztam, nem folytatom a munkámat a csapat mellett. Nem volt könnyű döntés, mert az elmúlt 16 évben rengeteg örömet kaptam a játékosaimtól, a munkatársaimtól, a szurkolóktól. Mindig igyekeztem munkával, figyelemmel, szeretettel viszonozni, remélem valamennyire sikerült" - nyilatkozta Kemény a vlv.hu-nak.

A kapitány azt mondta, gyáva lépés lett volna, ha Peking után nem folytatja, mert akkor "nagyon nem álltunk jól". Kemény tudta, hogy nehéz feladat vár rá, és végül nem jött össze Londonban a negyedik aranyérem, a csapat az ötödik helyen zárta az olimpiát.

"A csapat eredményei, a 12 évig tartó olimpiai veretlenség és játékosaim sportemberi kisugárzása új dimenzióba emelte a vízilabdázást Magyarországon, sok-sok gyerek választja nap mint nap ezt a gyönyörű sportágat" - felelte Kemény arra, hogy mire a legbüszkébb. A leköszönő kapitány még nem tudja, mihez kezd, most annak örül, hogy döntött ebben a fontos kérdésben.

Forrás: MTI/Kovács Anikó

Kemény irányításával a magyar válogatott 29 világversenyen indult, és 24 alkalommal éremmel tért haza. Az éremtermésbe három olimpiai, egy vb- és két Eb-arany mellett többek között egy Világkupa-siker és két Világliga-győzelem tartozik.

Az éremlista:
Olimpia: arany (2000, 2004, 2008)
világbajnokság: arany (2003), ezüst (1998, 2005, 2007)
Európa-bajnokság: arany (1997, 1999), ezüst (2006), bronz (2001, 2003, 2008, 2012)
Európai Nemzetek Ligája: arany (2000)
Világkupa: arany (1999), ezüst (2002, 2006), bronz (1997)
Világliga: arany (2003, 2004), ezüst (2005, 2007), bronz (2002)

Kemény Dénes a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) választásán ötször lett az Év szövetségi kapitánya (1999, 2000, 2003, 2004, 2008).