Vágólapra másolva!
Az előző idényben finalista Győri Audi ETO KC a horvát Koprivnica elleni ötgólos győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

Női BL, B csoport, 1. forduló:
Győri Audi ETO KC - Koprivnica (horvát) 24-19 (11-7)
gól:
Amorim 5, Görbicz 4, Lekic 3, Orbán 3, Löke 3, Szepesi 2, Radicevic 2, Rédei-Soós 1, Kovacsics 1, illetve Damnjanovic 9, Z. Covic 4, Tatari 3, Milanovic Litre 1, Horvat 1, A. Covic 1

A Győr a hetedik percben - 0-2 után - talált be először, addig háromszor a kapufa mentett a vendégkapus helyett. A rohanásban az ETO a 13. percben érte utol a kaproncaiakat (5-5), ám ettől nem nyugodott meg, továbbra is rengeteg hiba jellemezte Ambros Martin csapatának játékát. A spanyol edző a tehetetlenséget látva a 19. percben, 5-7-nél időt kért. Ennek hatására gyorsan egyenlő lett az állás, és ekkor a horvátok próbálták rendezni a sorokat. A győri lendületet azonban már nem tudták megtörni, így a 23. percben először tudott vezetni az egyébként esélyesebb házigazda csapat. A szünet előtti utolsó 11 percet 6-0-ra hozta a Győr, amely tripla emberelőnyben zárta az első, illetve kezdte a második félidőt. A vendégektől a nyitó játékrészben csak Damnjanovic (5) és Tatari (2) volt eredményes.

A szünetet után megint előjöttek a korábbi hibák, emiatt nem nőtt a különbség. A Koprivnica azonban hiába tett kísérletet a felzárkózásra, annyira nem volt erős, hogy ez sikerüljön neki. Negyedórával a vége előtt, 18-15-ös állásnál a vendégek edzője időt kért, de ez sem hozott fordulatot.

Az ETO - a sok rontás ellenére - magabiztosan őrizte előnyét, a hajrában pedig már az összpontosítással sem volt gond, így alakult ki az ötgólos siker. A végső győzelemre is esélyesek közé sorolt Győr jövő szombaton Kolozsváron lép pályára a helyi Jolidon Cluj vendégeként.

A csoportból az első két helyezett jut a középdöntőbe, a harmadik átkerül a KEK-be. Az előző két KEK-sorozatot megnyerő FTC-Rail Cargo Hungaria vasárnap 14 órakor az orosz Dinamo Volgograd vendége lesz. A zöld-fehérek öt év elteltével szerepelnek ismét a BL főtábláján, céljuk a nyolc közé, azaz a középdöntőbe jutás.