Társoldalunk:

Nagy László: A vereség is benne volt

2012.10.19. 1:53

Császár Gábor szerint nincs máshol olyan közönség, mint Veszprémben, Nagy László szerint a vereség is benne volt a meccsben, Iváncsik Tamás pedig arról beszélt, hogy mindig van olyan játékos, aki átlendíti őket a holtponton.

"Nagyon örülök, hogy sikerült nyernünk. A vereség is benne volt, nagyon nyitott volt a meccs, de boldog vagyok, hogy győzelemmel jöttünk le a pályáról" - nyilatkozta az [origo]-nak a Bajnokok Ligája-címvédő Kiel elleni siker után Nagy László. A kilencgólos átlövő szerint egyre jobban összeszokik a csapat, de még mindenben javulniuk kell. "A csapatnak volt tartása, hite, ez a legfontosabb, taktikailag pedig fel voltunk készülve a meccsre" - mondta.

"Fantasztikus érzés volt telt ház előtt játszani, óriási élmény volt. Öt nap alatt a két BL-győztest vertük meg, ezen az úton kell továbbmennünk" - jelentette ki a hét góljával második legeredményesebb veszprémi, Iváncsik Tamás. "Azt nem mondanám, hogy összeszokottak vagyunk, hiszen három hónapja edzünk együtt. Ma is lehetett látni, hogy volt, amikor hullámvölgybe került a csapat, de attól vagyunk jó csapat, hogy mindig van egy játékos, aki át tud minket lendíteni a holtponton" - nyilatkozta.

Császár Gábor azt mondta, ő mindig is jó csapatokban játszott, de tagadhatatlan, hogy ez a mostani veszprémi az egyik legjobb, ahol valaha megfordult. "Nagyon bízom abban, hogy nemcsak szóban lesz erős ez a csapat, hanem az eredményekben is, és nagyon bízom abban, hogy meg tudjuk mutatni, hogy egy magyar csapat el tud érni egy olyan eredményt, amiről csak álmodik mindenki" - mondta.

A közönség szerepét Császár is kiemelte. "Ilyen közönség máshol nincsen. Ami itt volt ma, az egy csoda, és majdnem minden BL-meccsen ez van. Elképesztő így játszani, a nehéz szituációkban mindig segítenek" - mondta.