Vágólapra másolva!
Hiába biztosította be Bajnokok Ligája-továbbjutását a FTC-Rail Cargo Hungaria nőikézilabda-csapata, szombaton mégis sorsdöntő csata vár rá Larvikban. Amennyiben ugyanis nem tudja megszerezni a csoportelsőséget, olyan bombaerős négyesbe kerül a legjobb nyolc között, amelyből borzasztó nehéz lenne kivívnia a továbbjutást.

Nehéz BL-csata vár a Veszprémre, bravúrra készül a Szeged

A BL-kiírás értelmében a négy csoport két-két továbbjutóját úgy sorsolják össze, hogy az élen végzett csapatok egy szintén csoportelsőt és két csoportmásodikat kapnak. Ha második az együttes, akkor értelemszerűen ennek a fordítottja következik be.

Elek Gábor együttese eddigi mind az öt mérkőzését megnyerte, a Larvikot 28-24-re győzte le Dabason. A norvégoknak is ez az egy vereségük van, azaz a képlet egyszerű: ha a Fradi pontot szerez, vagy egy-két-három góllal kikap, akkor csoportelső. Ha a Larvik öttel vagy annál többel nyer, akkor az élen zár. De ez a helyzet a négygólos hazai győzelem esetén is, a kézi-BL versenykiírása szerint ugyanis pontazonosságnál és azonos egymás elleni gólkülönbségnél nem az idegenben lőtt gólok számítanak, hanem a csoportban elért összgólkülönbség. Ebben pedig a Larvik már most jobb.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Hogy miért kell a Fradinak csoportelsőnek lennie? Mert ha ez megvalósul, akkor két csoportmásodikkal kerül össze a másik körben. Azaz olyan riválisokat fogadhat, mint az A csoportból az osztrák Hypo vagy a dán Randers, a B-ből a Győr által oda-vissza vert horvát Podravka vagy a szlovén Krim Ljubljana, illetve a D-ből az orosz Zvezda Zvenyigorod, a német Thüringer HC vagy a címvédő Buducnost névsorból két együttes. Ráadásul védettséget élvezne, azaz nem kerülhetne össze a másik magyar csapattal, a Győri Audi ETO KC-val.

Márpedig egy Valcea/Buducnost, Podravka/Ljubljana, Hypo/Zvezda csoport sokkal több esélyt kínálna, mint egy csoportmásodikként felrémlő Fradi, Győr, Valcea, Buducnost négyes.

A Fradiban biztosan nem játszhat a vállműtéten átesett Zácsik Szandra, kérdéses a másik átlövő, Nerea Pena szereplése is, a hazaiak viszont imádják komoly téttel bíró csatákat.

"Nagyon sokat jelentene, hogy jól fejezzük be a csoportkört, az igazán jó érzéssel töltene el. Nagyon izgalmas, hogy más, igazán jó csapatokkal is találkozhatunk" - nyilatkozta az Op.no portálnak Anja Edin.

A Győr-Cluj meccsnek már nincs tétje: a két csapat október 20-i, kolozsvári találkozóján az ETO 30-25-re diadalmaskodott, és azóta sem vesztett pontot, ugyanakkor az erdélyi együttes biztos utolsó öt vereségével.

Az állások az utolsó forduló előtt:
A csoport:

1. Oltchim Valcea5500140-10710
2. Hypo NÖ5302136-1246
3. Randers HK5203137-1364
4. Buxtehuder SV5005112-1580

B csoport:

1. Györi Audi ETO KC5500143-10810
2. HC Podravka Vegeta5302114-1156
3. RK Krim Mercator5203123-1354
4. U Jolidon Cluj5005115-1370

C csoport:

1. FTC Rail Cargo Hungaria5500160-13310
2. Larvik5401167-1338
3. Dinamo Volgograd5104132-1702
4. IK Sävehof5005144-1670

D csoport:

1. Zvezda Zvenigorod5401131-1228
2. Buducnost5302123-1116
3. Thüringer HC5302126-1306
4. Viborg HK5005120-1370

A magyar női csapatok hétvégi programja, szombat
BL, 6. (utolsó) forduló, B csoport,
Győri Audi ETO KC - Cluj (román) 16.00

C csoport:
Larvik - FTC-Rail Cargo Hungaria 17.45

EHF-kupa, a 16 közé jutásért, visszavágó:
Siófok-Galérius Fürdő - Asztrahanocska (orosz) 18.00 (az első mérkőzésen: 28-41)

KEK, a 16 közé jutásért, visszavágó:
Vác-Lokomotiva Zagreb (horvát) 18.00 (26-28)

vasárnap:
KEK, a 16 közé jutásért, visszavágó:
Stabaek (norvég) - Budapest Bank-Békéscsaba, Bekkestua 18.00 (27-22)

EHF-kupa, a 16 közé jutásért, visszavágó:
Metz (francia) - ÉTV-Érd 18.15 (31-37)