Vágólapra másolva!
Az olimpiai negyedik magyar férfikézilabda-válogatott hozta a kötelezőt, és 43-13-ra nyert az ausztrál csapat ellen a spanyolországi világbajnokság második, hétfői fordulójában.

Férfikézilabda-vb, D csoport, 2. forduló (Madrid):
Magyarország-Ausztrália 43-13 (20-6)
gól:
Császár 8/3, Szölössi 7, Krivokapic 6/2, Lékai 5, Vadkerti 3, Putics 3, Harsányi 2, Ancsin 2, Mocsai 2, Zubai 2, Iváncsik 2, Nagy K. 1, illetve Fletcher 6, Gahan 3, Calvert 1/1, Hedges 1, Kelly 1, Subotic 1

Az élő közvetítés

A vb menetrendje

Az ausztrálok elleni meccs előtt tudni lehetett, hogy csak az lesz a kérdés, hogy mekkora különbséggel nyer a csapat, valamint abban reménykedtünk, hogy mindenki megússsza sérülés nélkül. A korábban Csurgón játszó Taip Ramadani által irányított ausztrál csapatban bosnyák, német, szerb, svéd és norvég légiós is szerepelt, de így is csak azzal a céllal érkezhettek a vébére, hogy ne legyenek utolsók.

Forrás: AFP/Javier Soriano
Szöllősi védekezésben is odatette magát, támadásban pedig hét gólig jutott

Ahogy várni lehetett, Mocsai Lajos főleg azoknak adott lehetőséget, akik Egyiptom ellen nem, vagy alig játszottak, így Mikler helyett Tatai kezdett a kapuban, és Krivokapics, Putics vagy Szöllősi is a pályán volt az első percektől. A harmadik percben még 1-1 volt az állás, de aztán fokozatosan elhúzott a magyar csapat, amely gyorsan, ötletesen játszott, főleg Lékai, Krivokapics és Szöllősi volt elemében.

Az ausztrálok első három gólját Fletcher szerezte, és ez az első félidei termés felét tette ki ellenfelünknél. A magyar csapat húsz gólig jutott el az első harminc percben, az edzésnek beilló félidőt Vadkerti kínai figurából elért gólja koronázta meg. A szünet után bejött Császár is, aki szórta a gólokat, hetesből és akcióból is eredményes volt, végül ugyanúgy nyolcig jutott, mint Egyiptom ellen.

Úgy tűnt, az ausztráloknak néha jobban ment emberhátrányból, mint egyenlő látszámban, de ennyi lazulás belefért a meccset egyébként szinte végig komolyan vevő magyar csapatnak.

Forrás: MTI/Kovács Anikó
A lelátón is óriási fölényben voltak a magyarok

A helyszínen szurkolók arra bíztatták Iváncsikékat, hogy legyen meg a harmincgólos különbség, és ez teljesült is a végén Putics révén, a 43-13-as siker után kedd este a horvátok elleni kőkemény meccs következik.

A csoport másik két meccsén:
Spanyolország - Egyiptom 29-24 (16-11)
Horvátország - Algéria 31-20 (15-12)

Az állás: 1. Magyarország 4 pont (75-36), 2. Horvátország 4 (67-33), 3. Spanyolország 4 (56-38), 4. Egyiptom 0 (47-61), 5. Algéria 0 (34-58), 6. Ausztrália 0 (26-79)

C csoport (Zaragoza):
Lengyelország - Szaúd-Arábia 28-14 (14-6)
Szerbia - Fehéroroszország 34-28 (20-13)
Szlovénia - Koreai Köztársaság 34-27 (14-13)

Az állás: 1. Szlovénia 4 pont (66-49), 2. Lengyelország 4 (52-36), 3. Szerbia 4 (65-50), 4. Fehéroroszország 0 (50-58), 5. Koreai Köztársaság 0 (49-65), 6. Szaúd-Arábia 0 (36-60)

A csoportból az első négy helyezett jut a nyolcaddöntőbe.