Vágólapra másolva!
Mivel az MKB Veszprém az első, a Pick Szeged pedig negyedik lett csoportjában, így van esély arra, hogy a két magyar férfikézilabda-csapat összekerüljön a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Idén eddig egyszer találkozott egymással a két csapat, október 28-án a Szeged hazai pályán kiütéses, 31-24-es győzelmet aratott. A visszavágóra szerdán kerül sor, és a címvédő nagyon készül a csatára.

Azonban előfordulhat, még két másik színtéren is összetalálkoznak a felek. A Magyar Kupában már biztosan a négy között van mindkét együttes, hozzájuk csatlakozhat a Csurgó-Tatabánya, illetve a Kalocsa-Balassagyarmat összecsapás győztese.

De áll még a zászló a Bajnokok Ligájában is, ahol a kedden 12.30-kor kezdődő bécsi sorsoláson 33 százalék az esélye annak, hogy összetalálkoznak a felek. A kiírás értelmében ugyanis a csoportelsők csoportnegyedikekkel játszanak, így a Veszperém lehetséges ellenfele még a spanyol Ademar León és a dán Bjerringbro-Silkeborg, míg a Szeged találkozhat a német Hamburggal és a lengyel Kielcével.

A nyolcaddöntők első felvonását március 13. és 17. között rendezik, a visszavágók március 20. és 24. között lesznek. Az áprilisban esedékes negyeddöntők párosítását március 26-án sorsolják, amennyiben a Veszprém eljut ide, ugyanúgy saját közönsége előtt rendezheti a visszavágót, mint a legjobb 16 között.

A négyes döntő Kölnben lesz június 1-2-án.

A nyolcaddöntős kalapok:
csoportelsők: MKB Veszprém, HSV Hamburg (német), Kielce (lengyel), Barcelona (spanyol)
csoportmásodikok: Flensburg-Handewitt (német), THW Kiel (német), Metalurg Szkopje (macedón), Füchse Berlin (német)
csoportharmadikok: Csehovszkije Medvegyi (orosz), Atlético Madrid (spanyol), Velenje (szlovén), Dinamo Minszk (fehérorosz)
csoportnegyedikek: Pick Szeged, Ademar León (spanyol), Celje (szlovén), Bjerringbro-Silkeborg (dán)