Vágólapra másolva!
Bejelentette első nagy fogásait a Pick Szeged férfikézilabda-csapata, amely jövő évi keretébe szerződtette a világbajnok és BL-győztes jobbszélsőt, Roberto Garcia Parrondót, illetve a 25 éves irányítót, Niko Mindegiát.

"Parrondót nem kell bemutatni, remek játékos, sok-sok sikert ért el a spanyol válogatottal, illetve klubszinten is. Elizga Niko Mindegiát a jövő nagy ígéretének tartják, komoly kérői voltak, mégis minket választott. A Pick Szeged neve Európában egyre jobban cseng, a stabilitás, a klub törekvései pedig vonzók a külföldi játékosok számára" - mondta a klub hivatalos honlapján Mezei Richárd, a Pick Kézilabda Zrt. vezérigazgatója.

Az Atlético Madrid jobbszélsője, Roberto Garcia Parrondo 1998-2003 között a Valladolidban szerepelt, majd három évig a Leónt erősítette, ahol 2005-ben KEK-győztes lett, majd a Valladolidot érintve 2007 őszén a Ciudad Realhoz igazolt, amellyel kétszer is Bajnokok Ligáját nyert. A spanyol válogatottal 2005-ben világbajnok lett, és háromszoros spanyol bajnoknak is mondhatja magát.

Forrás: AFP/Franck Fife

Elizga Niko Mindegia a Portland San Antonióban kezdett kézilabdázni, jelenleg a spanyol bajnokság 4. helyén álló La Rioja együttesében szerepel, ahol 21 meccsen szerzett 83 góljával a legeredményesebb.

A Szeged január elején jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg Skaliczki László nyáron lejáró szerződését, és helyére a spanyol válogatottat 2005-ben vb-aranyhoz segítő Juan Carlos Pastort szerződteti.

Korábban spanyol kapok már írtak arról, hogy érkezhet néhány légiós, Mindegia és Garcia Parrondo mellett a hírek szerint felmerült a Dunkerque olimpiai világ- és Európa-bajnok francia szélsője, Guillaume Joli, illetve a Quabit BM. Guadalajara szerb balátlövője, Drasko Nenadic neve is.