Vágólapra másolva!
A címvédő Győr nőikosárlabda-csapata hazai pályán 70-53-ra kikapott a Soprontól az NB I három győzelemig tartó döntőjének második, csütörtöki mérkőzésén.

Eredmény, női NB I, döntő, 2. mérkőzés:
HAT-AGRO UNI Győr - Uniqa-Euroleasing Sopron 53-70 (9-14, 15-17, 14-25, 15-14)
a legjobb dobók:
Raksányi 15, Smith 14, Hurst 13, illetve Milovanovic 18, Krnjics 13, Fegyverneky 12

A tavalyi fináléban a Győrrel szemben 3-2-re - végül épp saját közönségük előtt - elbukó soproniak hétfőn erődemonstrációt tartottak, amikor a megyei riválist 74-55-re kiütve győztek a döntő nyitómeccsén.

Székely Norbert tanítványai a három napja 23 pontot szóró Jelena Milovanovic vezetésével már a nyitónegyedben előnyhöz jutottak, a vendégek tíz perc alatt mindössze kilenc pontot hoztak össze. A győriek a folytatásban valamelyest összeszedték magukat, és Tangela Smith révén tartották a különbséget, a nagyszünetben 24-31 volt az állás.

Térfélcsere után a nyolcadik bajnoki címére pályázó Sopron 36-43-nál a honosított Krnjics Sara révén egy 9-0-s rohammal faképnél hagyta Füzy Ákos együttesét, és 16 pontra meglépett.

A 38-56-ról induló zárószakaszban a Győr már nem tudott újítani, és amikor négy perccel a vége előtt még mindig mínusz 18 volt, a hazai edző már beküldte a fiatalokat is.

A Sopron 2-0-ra vezet a fináléban, és ha hétfőn otthon megnyeri a harmadik meccset is, akkor megszerzi nyolcadik bajnoki aranyát.

Füzy Ákos, a Győr vezetőedzője: "Az egész éves hercehurca és az, hogy három centerünk elment januárban, megviselte a csapatot, ez ma kicsúcsosodott. Sok labdát eladtunk, futottunk az eredmény után, bár kevesebb kosarat kaptunk a Soprontól, mint az előző meccseinken."

Székely Norbert, a Sopron vezetőedzője: "Végig koncentrálnunk kellett, nagy küzdelem zajlott a pályán. Csapatunk erejét mutatja, hogy túllendültünk a nehéz időszakokon, profi szellemben játszottak a lányok."

A további menetrend, április 22.:
Uniqa-Euroleasing Sopron - HAT-AGRO UNI Győr 18.45

ha szükséges:
április 25.:
HAT-AGRO UNI Győr - Uniqa-Euroleasing Sopron 18.45

április 29.:
Uniqa-Euroleasing Sopron - HAT-AGRO UNI Győr 18.45