Társoldalunk:

Az Eger felőrölte a Vasast a pólóelődöntőben

2013.05.04. 19:37

Az Eger nyert a Vasassal szemben a férfivízilabda-bajnokság rájátszásában az első elődöntős párharc nyitómeccsén, így 1-0-ra vezet az egyik fél második győzelméig tartó küzdelemben.

A következő mérkőzést kedden játsszák a fővárosban, a Komjádi uszodában.

Elődöntő, 1. mérkőzés:
ZF-Eger - TEVA-Vasas 13-10 (2-3, 5-2, 4-3, 2-2)
góldobók: Biros 4, Gór-Nagy 3, Seman, Varga Zs. 2-2, Bátori, Salamon 1-1, illetve Katonás, Steinmetz Á. 3-3, Öler 2, Brguljan, Csapó 1-1 

Az Eger rosszul kezdett a Bitskey-uszodában, a címvédő Vasas előbb előnyt szerzett, majd már 3-1-re is vezetett. Az Eger elkezdte a felzárkózást, de egyenlítenie csak a második negyedben sikerült. Ekkor a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter emberelőnyből talált be, majd Bátori Bence a hazaiak első akciógóljával vezetéshez juttatta az Egert (4-3). A vendégek csapatkapitánya, Katonás Gergő egyenlített, ám ezután elhúzott a hevesi együttes Varga Zsolt, majd Biros jóvoltából (6-4). Szépített ugyan a Vasas, a nagyszünetre azonban maradt a kétgólos egri vezetés (7-5).

A harmadik negyedben maradt a különbség, amikor betalált a Vasas, az Eger mindig válaszolt. Így jutottak el egészen 10-8-ig, ekkor büntetőből Biros háromgólosra duzzasztotta az előnyt, sőt, a negyedik negyed elején tovább nőtt a különbség Varga bombája révén (12-8).

A hajrában még visszazárkózott ugyan az angyalföldi együttes 12-10-re, az ellenállhatatlanul játszó Biros negyedik góljával azonban véglegessé vált az egri siker (13-10).

A másik elődöntőt a Szeged és a Szolnok vasárnap kezdi meg.