Vágólapra másolva!
Automatikusan kiállítás jár a kétkezes faultért, labdaszerzés után bármilyen, a támadócsapat elleni szabálytalanság emberelőnyt ér, öt méteren belül büntetőt kell adni a hátulról elkövetett faultért. Negyedenként egy időkérés lesz, és megszűnik a hosszabbítás – közölte a Waterpolo.hu, milyen szabályváltoztatások várhatóak ősztől a vízilabdában. 

A változtatásokról a barcelonai technikai pólókongresszuson döntöttek, és bár a FINA-kongresszusnak még meg kell szavaznia a pontokat, ez általában már csak formalitás.

A módosított szabályok:

  • Kötelező két kapussal felállni.
  • Csak a cserekapus játszhat a mezőnyben, amennyiben elfogynak a bevethető cserék (azaz a kezdőkapus nem cserélhető le, és küldhető be aztán a mezőnybe).
  • Tovább erősítik a támadócsapat támogatását, de a játékvezetőre van bízva, hogy befúj egy szabálytalanságot, vagy tovább engedi a játékot.
  • A 2x3 perces hosszabbítás teljesen kikerül a szabályok közül, ha olyan mérkőzés végződik ikszre, ahol muszáj eldönteni a győztest, akkor azonnal ötméteres-párbaj következik.
  • A csapatok negyedenként egyszer kérhetnek időt.
  • A szabaddobást azonnal el kell végezni, ugyanakkor a szabálytalankodó játékosnak jól láthatóan el kell mozognia a lefaultolt játékos mellől, mielőtt felteszi a kezét (ha blokkolni akar).
  • Az ellenfél játékosának szabad mozgását megakadályozó szabálytalanság az egyszerű faultok közül a kiállítást érők közé került. Nem lehet ráúszni az ellenfél vállára, hátára, lábára.
  • Az időhúzás a mérkőzés bármely időszakában azonnal büntetendő. Ha a kapus az egyetlen játékos a támadást vezető csapat térfelén, akkor visszadobni neki a labdát időhúzásnak minősül, azaz büntetendő (szabaddobás az ellenfél javára).
  • A színészkedésért azonnal szabaddobást kell ítélni az ellenfél javára.
  • Páros kiállításnál nem indul újra a 30 másodperc.
  • A kétkezes fault azonnali kiállítást jelent, a pálya bármely pontján.
  • Labdaszerzést követően bármely támadásba lendülő játékos elleni fault azonnali kiállítást von maga után (a szabálymagyarázat szerint ez közvetlenül a „meglendülés” utáni másodpercekre vonatkozik, azaz nem lehet a támadásra induló játékosokat semmilyen módon akadályozni).
  • Ha a kapust állítják ki brutalitás miatt, akkor a cserekapus azonnal bejöhet, de egy mezőnyjátékosnak el kell hagynia a pályát.
  • Az illegális időkérésért járó ötméteres ezentúl akkor is megítélendő, ha a time-outot nem az edző, hanem bármelyik más csapatképviselő kérte a kispadról.
  • Öt méteren belül bármilyen, a kapu felé mozgó támadó ellen hátulról elkövetett szabálytalanságért ötméterest kell ítélni, függetlenül attól, hogy a kezében volt-e a labda vagy sem.