Vágólapra másolva!
A magyar nőipóló-válogatott az idegtépő elődöntő után okos, magabiztos játékkal legyőzte Oroszországot, így megszerezte a bronzérmet a világbajnokságon. Nagyon megérdemelte.

Női vízilabda, vb-bronzmérkőzés
Magyarország - Oroszország 10-8 (3–3, 2–2, 3-2, 2-1)
gólszerzők: Tóth I. 3, Keszthelyi 3, Szűcs 2, Menczinger, Takács, illetve Antonova 3, Beliajeva 2, Belova 2, Tankejeva

Az élő tudósítást itt olvashatja el

Merész András csapata az elődöntőben 12-9-es vezetésről kapott ki 13-12-re a házigazda spanyoloktól, akik jóval többször játszhattak emberelőnyben, így a magyar válogatott elfáradt a végére. Az oroszok elleni bronzmeccs előtt a szövetségi kapitány arra a kérdésünkre, hogy miként győzhetjük le Oroszországot, így válaszolt: "Vaslapáttal. Ők egy kicsit egyszerűbb játékot játszanak, mint a spanyolok, de úgy fordulnak, mint az Isten nyila. Viszont, ha ezt az ausztrálok az elődöntőben meg tudták oldani, akkor nekünk is meg kell."

Ha nem is fordulásból, de centerből, majd előnyből gyorsan lőtt két gólt az orosz csapat, majd Menczinger Kata szépített, de erre is volt orosz válasz. Merész szinte minden védekezésnél és támadásnál cserélt, próbálgatta csapatát, Tóth Ildikó és Szűcs Gabriella pedig egyenlített, így 3-3-ra végződött az első negyed.

Illés Anna (kék sapkában) és Olga Beljajeva Forrás: MTI/Kovács Anikó

Ami a második negyed első három és fél percében zajlott a medencében, az mindenre emlékeztetett, csak modernkori vízilabdára nem. Nem voltak felállt védelmek és támadósorok, gyakorlatilag az egész pályát ellepték a játékosok attól függetlenül, hogy melyik csapatnál volt a labda. A kautikus perceket Keszthelyi kreatív, váratlan és pontos ejtése zárta le, amire az oroszok azonnal válaszoltak. Az előnyöket ezúttal igazságosan osztogatták a játékvezetők, 4-4 volt a kiállítások aránya, amikor a negyedik magyar fórnál Szűcs lőtte ki a jobb felsőt. Az oroszok megirigyelték Keszthelyi ejtését, a kapujából feleslegesen kimozduló Bolonyai fölött behullott a labda, így egyenlítettek a nagyszünet előtt tíz másodperccel (5-5).

"Anya, ezek lányok?" - kérdezte a szünetben egy 5-6 éves magyar kisfiú az anyukájától, aki később azt mondta a barátnőjének, hogy számára ez a vízilabda sokkal követhetőbb, mint a férfiaké.

A harmadik negyed elején Merész cserélt centerben, az ezúttal kevésbé hatékony Bujka helyét Tóth foglalta el, majd pazar góllal nyitotta a játékrészt. Az oroszok folytatták a sormintát, ismét egyenlítettek (6-6). A középkezdésnél Merész bekiabált Takács Orsolyának, hogy azonnal ússzon be centerbe, gyorsítsuk fel a játékot, Takács villámgyorsan beúszott, meg is kapta a labdát, szabálytalankodtak vele szemben, ötöst kaptunk, Keszthelyi pedig bevágta. Ez bejött, de még mindig nem tudtunk meglépni, oroszok az ellentámadásból, előnyben újra egyenlítettek (7-7). Továbbra is erőltettük a centerjátékot, kettő perc volt hátra a negyedből, amikor Tóth szépen vált le az emberéről, és újra nálunk volt az előny, így 8-7-tel mentünk neki az utolsó játékrésznek.

Tóth Ildikó és Anna Tyimofejeva Forrás: MTI/Kovács Anikó

Az első három ráúszás simán az oroszoké volt, a negyediket azonban mi nyertük, így először támadhattunk elsőként, de nem tudtuk gólra váltani a lehetőséget. Közel négy percet kellett várni az első találatra, egy előnyt követően Keszthelyi pazar lövése a kapuban kötött ki (ezen a meccsen már harmadszor), így először vezettünk két góllal, 9-7-re.

Az oroszok két és fél perccel a vége előtt jöttek fel egy gólra. Merész András a szokottnál is sokkal többet állt fel a padról, és próbálta irányítani a csapatot. Takácsnak viszont nem kellett megmondani, hogy mit csináljon néhány másodperccel a támadóidő lejárta előtt, távolról szépen ejtett a kapuba, így másfél perccel a vége előtt megint kettővel mentünk, és ezt már nem is engedtük ki a kezünkből.

10-8-ra nyertünk, így megszereztük a bronzérmet. Ez a csapat nagyon megérdemelte.

Kisteleki Dóra és Takács Orsolya boldogsága Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A barcelonai vb-n így mindkét vízilabda-válogatottunk dobogóra állhat - a férfiak szombaton játsszák a döntőt Montenegróval -, ez legutóbb 2005-ben fordult elő. A nők korábban két arany- (1994, 2005) és egy ezüstérmet (2001) nyertek világbajnokságokon.