Vágólapra másolva!
Az új pólószabályok óriási káoszt okoztak az eddig lejátszott magyar bajnoki és kupamérkőzéseken. A változtatásokat mindenki másképp értelmezi, az egyik meccsen 44 kiállítás volt, a nézők pedig egyáltalán nem értik, mi történik a medencében. Szerdán bírók, edzők és ellenőrök hat órán keresztül próbáltak rendet tenni a fejekben, de úgy tűnik, nem sikerült eloszlatni minden félreértést. Az pedig csak az októberi BL-meccseken fog kiderülni, mit is vár el tulajdonképpen a nemzetközi szövetség.

A bajnokság és a Magyar Kupa első mérkőzései totális káoszt okoztak a magyar vízilabda-bajnokságban, az új szabályokhoz ugyanis se a játékosok, se az edzők, se a játékvezetők nem tudtak alkalmazkodni.

A barcelonai vizes vébé alatt megrendezett technikai kongresszuson elfogadott változások a támadójátékot hivatottak erősíteni. Néhány fontosabb ezek közül: automatikusan kiállítás jár a kétkezes faultért, labdaszerzés után bármilyen, a támadócsapat elleni szabálytalanság emberfórt ér, öt méteren belül bármelyik, hátulról elkövetett fault ötméterest jelent.

A hétvégi, Népligetben lejátszott FTC-Eger összecsapáson majdnem a hazaiak cserekapusa is beszállt a mezőnybe, a 44 kiállítás miatt összesen tíz játékos pontozódott ki ugyanis, a szurkolók meg arra panaszkodtak, hogy egy kukkot nem értettek a történtekből.

"A nézők eddig sem tudták, mikor történik szabálytalanság és mikor nem. Most pedig még inkább elvesztik a fonalat" - fakadt ki Gerendás György, az Eger edzője. A hevességéről ismert szakembert annyira felbosszantották a látottak, hogy már a második negyedben piros lapot kapott. De a Fradi edzője, Varga Zsolt sem volt boldog, ő azt mondta, ebben a szabályrendszerben azok a csapatok lesznek előnyben, amelyeknek hosszabb a kispadjuk.

Forrás: AFP/Gerard Julien

Senki nem ért semmit

Ezt a véleményt osztja Gergely István a vízilabda-válogatott kapusedzője is, aki szerint a megváltozott szabályok játékosabbá teszik a sportágat, és a sok emberfór miatt a technikásabb játékosok előnyt évezhetnek.

"A kispad hossza sokat fog számítani, azok lesznek előnyben, ahol több azonos képességű játékos található. Ezért ezek a szabályok kedvezhetnek a kisebb csapatoknak is" - nyilatkozta az Origónak.

Úgy véli, a szabályváltozások látványosabbá teszik a vízilabdát, de érthetővé sajnos nem: "A nézőknek el kellene magyarázni, mit látnak. Be lehetne mikrofonozni a bírókat és az ellenőrt, plusz a szpíkert, hogy mindig közölhesse a szurkolókkal, mikor, mit és miért ítélt a bíró. Amíg kifelé nem kommunikálják a döntéseket, és nem teszik az egészet érthetővé, addig az átlagember nem fogja tudni értelmezni a szabályokat."

Egyelőre azonban a szakmabeliek sem tudják, a hét végi mérkőzések előtt edzők, játékvezetők és ellenőrök hosszasan egyeztettek egymással, de ez sem mindig segített. A Népligetben lejátszott FTC-Eger összecsapáson majdnem a hazaiak cserekapusa is beszállt a mezőnybe, a 44 kiállítás miatt ugyanis összesen tíz játékos pontozódott ki.

Vége a birkózásnak?

A hírek szerint a szerbek és a horvátok nem örülnek a szabályváltozásnak, mert inkább az erővízilabdát preferálták, állítják, hogy a technikás és sokat mozgó magyaroknak sokkal nagyobb előnyt jelentenek majd a módosítások.

Forrás: AFP/Martin Bernetti

Bárány Attila, az egriek klubelnöke egyetért azzal a törekvéssel, hogy a póló ne birkózásból álljon, és a támadójáték kerüljön előtérbe.

"Nem hátrány, ha a vízilabda megváltozik, és nem az erő dominál. De az nem járható út, hogy egy mérkőzés arról szóljon, hogy végig hátrányban kelljen játszaniuk a csapatoknak" - célzott a hétvégi bajnokira. "Ha nem lesz minden mérkőzésen negyven kiállítás, ha az erő helyett a dinamika dominál, akkor az extraklasszisok még inkább ki fognak emelkedni, hiszen már nem lesz járható út, hogy egy 210 centis védőt állítsanak rájuk. Biros ezt be is bizonyította, ilyen körülmények között is remekül játszott a Fradi ellen."

Közvetlenül a szombati meccs után vélhetően még jobban a történtek hatása alatt állt, mert akkor még úgy fogalmazott a Waterpolo.hu-nak: "Nincs értelme centert venni, bekkeket venni, mert mindegy, ki van ott, úgyis lesz kiállítás".

Október végére lehet tiszta a kép

A liga szerdán szakmai fórumot tartott, ahol edzők, játékvezetők és ellenőrök hat órán keresztül vitatták meg és értelmezték az új szabályokat.

"Az összejövetelre azért volt szükség, mert nyakunkon a következő forduló és a kupanegyeddöntők, és mindenki másképp értelmezi a szabályokat. Ezt tisztáznunk kellett, a körülményekhez képest egészen jól sikerült" - mondta Bárány, aki szerint még mindig nem teljesen tiszta a kép. Kérdésünkre azt felelte, eddig csak egy nagy fekete foltot látott, ami a megbeszélés hatására szürkére változott.

"A legfontosabb az volt, hogy konkrét szituációkat elemezzünk, és ezeket tisztázzuk. Egyelőre ugyanis semmilyen nemzetközi tapasztalat nincs, a magyar bajnokság viszont olyan korán elindult, hogy elsőként itt tesztelhettük a szabályokat. Amíg nem rendezik meg az októberi Bajnokok Ligája-selejtezőket, addig nem tudjuk, hogy a nemzetközi szövetség mit is várt el tulajdonképpen. Akkor leszünk okosabbak, ha azt látjuk."

Ahogy a csapatok akarják

Vogel Gábor játékvezető szerint a mostani megbeszélés és megállapodás abba az irányba mutat, hogy a leírt szabályokat lágyabban kell megközelíteni. "Van, amivel egyet tudok érteni, van, amivel nem. De ha ez kell, akkor ezt fogjuk alkalmazni a csapatok kérésére" - mondta, hozzátéve, a jelenlegi helyzetet ugyanúgy tanulja, ahogy az edzők, és a javulás érdekében minél többet kell látni, tapasztalni, gyakorolni.

Vogel szerint a hétvégén sem az verte ki a biztosítékot, hogy a Fradi-Eger mérkőzésen negyvennégy kiállítás volt, hanem hogy akadt olyan bajnoki, ahol csupán tizenhat. "A megbeszélésen az hangzott el, ügyelni kell arra, hogy ne legyenek ilyen extrém helyzetek, hiszen egyelőre nem tudjuk, melyik a jó. De úgy vélem, a meccsenkénti 25-30 kiállítás még elviselhető" - mondta.

A szakmai fórum résztvevői abban állapodtak meg, hogy október végén ismét összeülnek. Megvárják ugyanis a BL-selejtezőket, a szövetség kiküld valakit a kragujevaci tornára, ahol Gianni Lonzi FINA-elnök lesz a főellenőr. Az ottani mérkőzéseket felveszik videóra, majd elemzik, és ez szabhat itthon is végleges irányvonalat.