Vágólapra másolva!

Jól sikerült a magyar kézivébé-pályázat

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) hétfői döntése értelmében Németország és Dánia közösen ad otthont a 2019-es férfi világbajnokságnak, amelynek lebonyolítására "próbaként" Magyarország Szlovákiával jelentkezett.

A lengyelek ugyancsak pályáztak a rendezésre, míg Svédország, valamint Norvégia a dohai IHF-kongresszus során visszalépett. A magyar szövetség (MKSZ) pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a jelentkezés próba a magyar és a szlovák tagszervezet részéről, mivel egyik ország sem adott még otthont felnőtt férfi vb-nek. Eredetileg Szlovákia jelezte lebonyolítási szándékát, Magyarország később csatlakozott az elképzeléshez.

A három kandidáló a dohai Ritz-Carlton hotelben mutatta be pályázati anyagát, a győztes prezentáció 40 percig tartott. A szavazás végeredményét nem hozták nyilvánosságra, de az MKSZ úgy tudja, a magyar-szlovák közös pályázat az utolsó pillanatig versenyben volt.

"Rendkívül hasznosnak érzem, hogy benyújtottuk a pályázatunkat, jól sikerült a prezentációnk, amelyet jelenlétével erősített Carlos Pérez, aki Katarban játszik, így a helyszínen segített pályázatunk népszerűsítésében. Külön köszönjük Elter Istvánnak, Magyarország katari nagykövetének a segítségét" - idézte az MKSZ hétfői hírlevele a helyszínen tartózkodó MKSZ-elnököt, Vetési Ivánt, aki hozzátette: mindenképen megfontolják, hogy benyújtsák pályázatukat a 2021-es világbajnokságra is, ugyanakkor tudják: infrastrukturális szempontból fejlődniük kell.

Németországban várhatóan München, Berlin, Köln, Mannheim, Hamburg és Kiel lesz a házigazda, míg a dániai helyszín Herning és Koppenhága, utóbbi városban kerül sor a döntőre is.

A 2019-es női vb-t Japánban rendezik.

A katari tanácskozás során korábban eldőlt, hogy 2015-ben Budapest ad otthont az IHF kongresszusának.