Vágólapra másolva!
A sérült Nagy László nélkül felálló MKB-MVM Veszprém férfikézilabda-csapata egy kihagyott időntúli büntetőnek köszönhetően 27-26-ra nyert a vendég szlovén Celje ellen a Bajnokok Ligájában, és hat forduló után továbbra is pontveszteség nélkül vezeti csoportját.

Eredmény, férfi BL, A csoport, 6. forduló:
MKB-MVM Veszprém - Celje (szlovén) 27-26 (13-10)

A két együttes egy hete Celjében találkozott, akkor a magyar bajnok 31-26-ra győzött. A világ egyik legjobb átlövője, Nagy László azon a mérkőzésen szenvedett kisebb térdsérülést, és most nem lépett pályára.

Remekül kezdett a hazai csapat, és kitűnő védekezéssel a 18. percben már 9-3-ra vezetett. Az időkérés segített a Celjén, amely megkezdte a felzárkózást (12-9), és végül csak háromgólos hátrányban vonult pihenőre.

A második félidőben a szlovének sokkal jobban összpontosítottak, mint korábban, és előbb egyenlítettek, majd az 51. percben 23-22-re átvették a vezetést. Visszajött a hazaiak kezdősora, és emberelőnyben fordult a kocka (25-24). Másfél perccel a vége Momir Ilic büntetőt rontott, a Celje egyenlített, ráadásul a záró támadást is vezethetett. A végén hétméterest kapott a szlovén gárda, azonban ez kimaradt, így továbbra is hibátlan a magyar bajnok.

"Nagyon jól kezdtük a meccset, jó volt a védekezés, de mintha elfáradtunk volt. A második félidőben az egy-egy elleni játékban voltak hibák, így feljött a Celje. Nagy Laci hiánya óriási volt" - nyilatkozta a DigiSportnak Iváncsik Tamás.

"Az első 20 percben úgy játszottunk, ahogy kell. Aztán feljött az ellenfél, és nem tudtunk megújulni. A legfontosabb, hogy megszereztük a két pontot" - mondta Fazekas Nándor kapus.

A Veszprém jövő szombaton a pont nélkül álló Szentpétervárt fogadja.

A nap másik összecsapásán:
Croatia Zagreb (horvát) - Rhein-Neckar Löwen (német) 24-28 (12-13)

csütörtökön játszották:
Szanktpetyerburg (orosz) - Zaporizzsja (ukrán) 18-24 (10-14)

Az állás:
1. Veszprém 12 pont
2. RN Löwen 9
3. Zaporizzsja 7
4. Celje 4 (159-161)
5. Zagreb 4 (161-171)
6. Szanktpetyerburg 0

A csoportból az első négy jut a nyolcaddöntőbe.

Idegenbeli sikerek az EHF-kupában

Férfi EHF Kupa, a 16-os középdöntőbe jutásért, 1. mérkőzés:
Besiktas (török) - Csurgó 29-31 (16-15)
Benfica (portugál) - Pick Szeged 24-25 (13-14)