Vágólapra másolva!
Megdöbbentő jelenet vetett véget egy junior meccsnek a nőikosárlabda-bajnokságban. A játékvezető túlterheltségre panaszkodva, nem vállalta tovább a találkozó vezetését.

A 9400hir.hu azt írja, a SMAFC és a Kanizsai Vadmacskák találkozója a 7. percben 10-10-es állásnál szakadt meg.

A játékvezető ekkor odament a technikai asztalhoz, és bejelentette, hogy megszakítja a mérkőzést. Azzal indokolt, hogy aznap már három serdülőmeccset vezetett le, és fáradtan nem szeretné eldönteni a két fél küzdelmét, különös tekintettel a meccs tétjére.

A játék 45 percen keresztül állt, majd a két együttes lezártnak tekintette a találkozót.

A meccs arról döntött volna, hogy a két fél közül melyik jut fel a Nyugati régióból a junior rájátszásba.