Vágólapra másolva!
A jelenleg is zajló, dániai Európa-bajnokság után befejezése után két héttel folytatódnak a férfi kézilabda Bajnokok Ligája küzdelmei. Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke szerint 2015-re akár elitligává is átalakulhat a sorozat.

"Több kezdeményezés is ismert a Bajnokok Ligája forgatókönyvének átalakításával kapcsolatban, de a jónak tűnő javaslatok is kisebb-nagyobb finomításra szorulnak" - idézte Vetési Ivánt, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökét a Telekom Sporthír Szolgálat. "Elképzelhető, hogy a 2014-2015-ös kiírás után a rendszer az európai kosárlabda formájára átalakul. Amennyiben egy tizenhat csapatos elitligát alakítanak ki, úgy a két nyolcas csoportban az erőviszonyok jelenlegi állása szerint feltehetően csak egy magyar együttes tudna helyet biztosítani magának."

Vetési szerint mindkét ágon egy-egy német és spanyol csapat sorakozna fel, a többi nemzet élcsapatai tizenkét további helyen osztoznának.

"Ami a másik elképzelést illeti, nem tűnik túl jónak a jelenlegi huszonnégyes indulói létszám harminckettőre emelése, mert ez a mezőny felhígulásához vezethet. Már a mostani csoportselejtezőkben is akadnak olyan csapatok, amelyek minden meccsüket elveszítik és várhatóan pont nélkül búcsúznak" - tette hozzá Vetési, aki elmondta, a magyar szövetség csak olyan javaslatot támogatna, amely egyértelműen a hazai kézilabdázás és az érintett klubcsapatok ügyét szolgálja.