Vágólapra másolva!
Nyugalmas repülőutat követően pénteken megérkezett az ukrajnai Harkivba az MKB-MVM Veszprém kézilabdacsapata, amely szombaton este magyar idő szerint 16 órakor Bajnokok Ligája-csoportselejtezőt vív a Motor Zaporozsje együttesével. A magyar bajnok spanyol edzője szerint a meccs helyszínén semmi jele az ukrajnai zavargásoknak.

A találkozó a csoportelsőként továbbjutott magyar bajnokcsapat számára tét nélküli, az ukránok számára viszont az utolsó lehetőséget jelenti a legjobb 16 közé jutás kiharcolására.

"Megnyugvással tapasztalhattuk, hogy a városban teljes nyugalom honol, jelét sem lehet látni annak, ami az elmúlt hetekben Kijevben történt" - nyilatkozta a harkivi helyzetről a veszprémiek edzője, Carlos Ortega a Telekom Sporthír Szolgálatának. "A vendéglátók rendkívül udvariasak, de a szavaikból azt vettük ki, hogy a Zaporozsje hazai pályán mindenképpen győzelmet akar kicsikarni, hogy véget vessen a veretlenségi sorozatunknak. Ez teljesen érthető törekvés, de mi sem veszíteni jöttünk Harkivba” – tette hozzá a spanyol szakember.

A HC Motor Zaporozsjét a jövő nagy csapataként emlegetik, amely néhányszor már eddig is megmutatta az oroszlánkörmeit. Figyelemre méltóan rajtolt az idei Bajnokok Ligája első fordulójában, amikor a német Rhein-Neckar Löwen elleni mannheimi meccsén 31-31-es döntetlent ért el, igaz, utána a visszavágón simán kikapott a németektől. Az ukránok a hazai mérkőzéseik közül kettőt tudtak megnyerni; a Croatia Zagreb együttesét egy, a Szentpétervárt pedig öt góllal verték.

A magyar bajnokcsapat Veszprémben 44-27-es győzelemmel leiskolázta ukrán ellenfelét, most viszont nem számíthat a sérült Nagy Lászlóra, Iváncsik Tamásra, Carlos Ruesgára, valamint Chema Rodriguezre sem.

A Zaporozsje a szombati meccs előtt a csoportban a negyedik helyen áll, ha győz a Veszprém ellen, ott is marad, azaz továbbjut. A mérkőzés svéd bírókettős vezeti.