Vágólapra másolva!
A címvédő Győri Audi ETO KC hivatalos beadványban fordul az Európai Kézilabda Szövetséghez, miután a Podgorica otthonában vasárnap döntetlennel zárult Bajnokok Ligája-középdöntő mérkőzés utolsó másodpercében Milena Knezevic lefejelte Görbicz Anitát.

A csoport rangadóján a montenegrói csapatnak nyernie kellett volna, hogy az élre ugorjon. 26-26-os állásnál az utolsó támadás lehetősége a hazaiaké volt, amikor - a televíziós felvételek tanúsága szerint - Knezevic a győri irányító felé fordult, és belefejelt az arcába. Görbicz egyből elterült a padlón, a montenegrói játékos pedig néhány pillanat múlva dőlt el, és ő is az arcát fogta. A bírók nem vették észre az esetet, és a meccs jegyzőkönyvébe nem rögzítették.

A győri klub közölte: Kelecsényi Ernő elnök, aki a csapattal együtt hétfő délelőtt érkezett meg Podgoricából, bekérette az incidensről készült felvételeket, és eljuttatja azokat is az EHF illetékes bizottságához.

A két csapat már biztos résztvevője a májusi budapesti BL négyes döntőnek. Ha a Győr vasárnap nyer a vendég norvég Larvik ellen, akkor csoportgyőztesként játszik majd elődöntőt a másik kvartett második helyezettjével.

"A hivatalos levélben arra kérjük a bizottság elnökét, hogy vizsgálják ki az esetet a kézilabdasport imázsának védelme érdekében Ezzel a beadvánnyal nemcsak a jelen eset megfelelő szankcionálását szeretnénk elérni, hanem azt is, hogy a jövőben az ehhez hasonló sportszerűtlen viselkedéseknek elejét vegyük"- tette hozzá a klubelnök.

JJ Rowland, az EHF Média és Kommunikációs osztályának vezetője az Origo kérdésére hivatalosan annyit válaszolt, sportemberhez méltatlan viselkedés miatt vizsgálat indul a magáról megfelejtkezett Knezevic ellen. "Megkaptuk a mérkőzés felvételeit, szakemberek fogják végezni az ügy kivizsgálását. Néhány napon belül megszületik a döntés, hivatalosan csak annyit mondhatok, az EHF szigorúan szankcionál minden olyan esetet, amikor a játékosok testi épségbe kerül veszélybe." Rowland úr nem hivatalosan annyit tett hozzá, hogy követi egy ideje a női kézilabdát, de nem tud felidézni egy hasonlóan brutális esetet sem.

Az eset elszenvedője, Görbicz Anita is az ügy szabályszerű lezárását várja: "A felfokozott meccshangulatban gyakran előfordul, hogy egy-egy játékos elveszíti a türelmét. A sportszerűtlen viselkedést nagyon nehezen viseltem, csak mára sikerült lehiggadnom. Bízom benne, hogy a beadvány eléri a célját, és a sportszerűség megmarad a kézilabdapályán" - nyilatkozta a győri csapatkapitány.