Társoldalunk:

Bohóctréfa lett a kézilabda-vb

2014.07.13. 07:54

A héten úgy döntött a Nemzetközi Kézilabda Szövetség, hogy szabadkártyát biztosít a német férfi válogatottnak a 2015-ös katari világbajnokságra. Tette mindezt úgy, hogy az indulási jogot egyszerűen elvette Ausztráliától, hogy részt vehessen egy olyan válogatott, amely elbukta selejtezőt, de gazdasági szempontból létfontosságú a jelenléte. Ráadásul az izlandiak állítják, a szabadkártya inkább őket illetné.

Ingoványos területre tévedt a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF), miután zágrábi ülésén váratlan húzással utat nyitott Németország előtt a 2015-os katari férfi világbajnokságra, ezáltal pedig a riói olimpiára is. Bár az előzményeket tekintve lehet, nem is volt ebben semmi váratlan - legalábbis Németország számára. Az ausztrálokat viszont váratlanul érhette, hogy egyszerűen kirakták őket a vb-ről.

A német csapat a június eleji világbajnoki selejtezőre Lengyelországot kapta ellenfélnek. A vb jelentősége, hogy innen lehet kvalifikálni a riói olimpiára. A német sajtó már májusban arról írt: lehet, hogy az esetleges kiesés sem jelent búcsút a riói álmoktól, hiszen az IHF a szabadkártya rendszerének bevezetését tervezi, egy-két válogatott így kap majd lehetőséget az olimpiai selejtezőn való részvételre.

Hiányoztak a német nézők

"A londoni olimpia sportági értékelésében a kézilabda azért került az utolsó csoportba, mert hiányoztak a németországi tévénézők által generált nézettségi adatok” - nyilatkozta még májusban az IHF egyiptomi elnöke, Hasszan Musztafa. Ez alapján írta a Handball Time német kézilabda-magazin, hogy a kvalifikációs rendszer át fog alakulni Rióra.

A német válogatott június közepén oda-vissza kikapott a lengyelektőlForrás: AFP/Kisbenedek Attila

Az IHF azonban nem várt a 2016 tavaszán esedékes olimpiai pótselejtezőkig. Miután a válogatott két szoros selejtezőn 25-24-re és 29-28-ra kikapott a lengyelektől, és ezzel első körben elbukta a világbajnoki szereplés lehetőségét, a szövetség sietett segítséget nyújtani Németországnak.

Hasszan Musztafának valószínűleg megtetszett a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség ötlete. A FIBA éppen az idei, augusztusi 30-án rajtoló kosárlabda-vb-re találta ki, hogy négy helyet is fenntart szabadkártyával: hiába nem harcolta ki a szereplési jogot Brazília, Finnország, Görögország és a 2010-es vb-döntős Törökország, a szövetség kegyelméből ott lehetnek a spanyolországi eseményen.

Ausztrália? Volt, nincs

Az IHF gondolt egyet, és nemkívánatos országnak nyilvánította Ausztráliát a vb-n, olyan mondvacsinált indokkal, hogy Óceániának jelenleg nincs az IHF által is elismert kontinentális szövetsége. Azaz Ausztrália hiába szerepel húsz-huszonöt éve világversenyeken, hiába verte oda-vissza Új-Zélandot a selejtezőn, mégsem lehet ott Katarban. Helyette a 2013-as spanyolországi vb legjobb, kvalifikációval nem rendelkező csapata, Németország lett a befutó - úgy, hogy a vb-5. hely csupán a matematika eredménye volt, a helyosztókat le sem játszották (Magyarország így lett csak a 8.).

Musztafa elnök szereti a németeketForrás: AFP/Jacques Demarthon

Még bonyolíthatja a helyzetet az izlandiak teljesen logikus felvetése. Az északiak hivatalos levéllel fordultak az EHF-hez, és azonnali vizsgálatot sürgetve tették fel a kérdést a kérdést: ha Európa kapja a vb-kvótát, akkor azt miért a világbajnoki eredmények alapján ítélik oda? Példaként egy kilenc évvel ezelőtti esettel szolgáltak, ugyanis 2005-ben analóg volt a helyzet: a szentpétervári női világbajnokságon Tajvan nem indult el, így az ázsiai csapat helyett a legjobb, vb-kvótával nem rendelkező európai válogatott ugorhatott be - a 2004-es magyarországi Eb 5. helyezettje, Németország.

Ha az Eb-t vették volna alapul most is, akkor Ausztrália helyett Izland indulhatna. Az EHF ráadásul első számú tartalékként ennek megfelelően a szigetországiakat jelölte meg (lásd az alábbi képet), az IHF-nek azonban Németország kellett. Érdekesség, hogy akár a vb-t, akár az Eb-t vesszük alapul, mindkét esetben Magyarország volt a második tartalék - de ez legfeljebb statisztika mutatónak jó, boldoggá nem teszi a magyar szurkolókat.

Az első számú tartalék: IzlandForrás: Ihandball.dk

A helyi Morgunbladid napilap kommentárjában úgy fogalmazott, hogy "sajnos minden a pénzről szól". Izland játékos-szakszervezete közleményében sportszerűtlen döntést emlegetett, és úgy fogalmazott, az esetben az a legszomorúbb, hogy a televíziós nézettségek miatt döntött az IHF úgy, ahogy, ezért kell a kis Izland helyett a pénzcsináló Németországnak pályára lépnie.

Aggasztó a helyzet

A legnehezebb helyzetben azonban az ausztrálok vannak, akiket egyik pillanatról a másikra kipöcköltek. "Rettenetesen csalódottak vagyunk, hiszen 1988 óta támogatjuk az IHF-et, minden világbajnokságon a legjobb tudásunk szerint küzdöttünk" - nyilatkozta szomorúan Alex Gavrilovic, az Ausztrál Kézilabda Szövetség elnöke.

"Először is szeretném megköszönni a játékosaimnak, hogy 3000 eurót áldoztak arra, hogy eljussunk eddig, és két győzelemmel kvalifikáljuk magunkat a világbajnokságra. De ami történt, arra nem találok szavakat" - fogalmazott már kissé keményebben Jan Ottosen, a válogatott dán szövetségi kapitánya. "Nevetséges az indok, hogy az óceániai szövetség nem teljes jogú tagja az IHF-nek. Ausztrália jelen volt tavaly a spanyolországi férfi, és a szerbiai női világbajnokságon. Nem értem, mi változott azóta! Ott lesznek csapataink a júliusi, recifei strandkézilabda-világbajnokságon is. Ha esetleg dobogóra kerülnénk, nem is kapnánk érmeket?"

Ottosen azonban még ennél is tovább ment. "A személyes érintettségen túl is meg vagyok döbbenve, és aggaszt a helyzet. A sportág most igazi probléma előtt áll. Képzeljük el, hogy Németország egy nagyon jó vb-szerepléssel olimpiai kvalifikációt szerez Dánia, Franciaország, Spanyolország, vagy ami még rosszabb, Lengyelország előtt. Mi lesz ennek a következménye?"

Vb-kiemelés

Az IHF elkészítette a július 20-i, dohai világbajnoki sorsolás kiemelését, a németek a hatodik kalapba kerültek.

A kiemelés:
1. kalap: Spanyolország, Franciaország, Dánia, Horvátország
2. kalap: Bosznia-Hercegovina, Lengyelország, Svédország, Szlovénia
3. kalap: Oroszország, Katar, Macedónia, Algéria
4. kalap: Ausztria, Argentína, Fehéroroszország, Csehország
5. kalap: Tunézia, Egyiptom, Brazília, Bahrein
6. kalap: Irán, Egyesült Arab Emírségek, Chile, Németország