Vágólapra másolva!
A döntő nagy kudarc és csalódás, de az Eb fantasztikus élmény volt - foglalta össze találóan a magyar pólóválogatott csapatkapitánya, Varga Dániel azt, amit a hazai játékosok és a drukkerek érezhetnek a kéthetes margitszigeti sportesemény után. A 6-1-es szerb vezetésnél becserélt kapus, Decker Attila olyan sebzett vadnak nevezte a szerbeket, akiket nem lehetett lelőni, Benedek Tibor szövetségi kapitány nem örül az ezüstéremnek, de nagyon büszke a csapatára. Gór-Nagy Miklós már a 2016-os belgrádi Eb-re készül, ahol visszavágna a szerbeknek.

A magyar válogatott legyőzte az olimpiai bajnok horvátokat, az Eb-címvédő szerbeket és a korábbi világbajnok olaszokon is átlépett, és mind a hat meccsét megnyerte a margitszigeti Eb-döntő előtt. Ezek alapján nem csoda, hogy mindenki azt várta Benedek Tibor csapatától, hogy a döntőben - 5500 szurkoló támogatásával - ismét két vállra fekteti az egyébként nagy mumusnak tartott Szerbiát. A meccs mégsem úgy alakult, ahogyan szerettük volna, Szerbia gyorsan elhúzott, vezetett 6-1-re is, és a magyarok ugyan feljöttek 9-6-ra, a vége kiütés lett: 12-7. A nagy kérdés: most akkor nyertünk egy ezüstöt vagy elbuktunk egy aranyat?

Tényleg ez a legrosszabb érzés

A csapattagok hangulatából ítélve utóbbi. Nagy Viktor, Hárai Balázs és Hosnyánszky Norbert például meg sem állnak nyilatkozni, talán Gór-Nagy Miklós is csak azért, mert nagyon határozottak vagyunk. "Többnyire az ezüstérmesek a legboldogtalanabbak a világversenyek után, tanúsíthatom, hogy tényleg ez a legrosszabb érzés" - igyekszik elmagyarázni a pólós, hogy mit érez most.

Az emberelőny-kihasználásban óriási volt a különbség Forrás: Origo

"A szerbek nagyon jól játszottak és nagyon erősek, pontosak voltak ma. De ettől eltekintve büszke vagyok a magyar válogatottra, a csapattársaimra és az egész stábra, mert fantasztikus volt ez a két hét Budapesten. Ha nem is lett tökéletes a vége, egy olyan élmény volt ez az Eb, amelyhez vissza fogunk tudni nyúlni" - foglalja össze a véleményét Gór-Nagy.

Aki azt hiszi, hogy a pólósok most leeresztenek, az téved. "Az új motivációt megtaláltuk, két év múlva Belgrádban lesz az Eb. Nyerni megyünk Szerbiába!" - teszi hozzá az Egerből az OSC-hez igazoló Gór-Nagy, majd sportszerűen azt mondja, gratulál a szerbeknek, mivel "jobbak voltak".

A játék minden elemében fölénk nőttek

A csapatkapitány Varga Dániel is tehetetlen volt a döntőben, nincs is jó kedve a meccs után, de összességében egy remek Eb-ről beszél. "Ha csak ezt a meccset kell értékelnem, akkor azt mondom, borzalmas volt. A döntőben öt góllal, tulajdonképpen simán kikaptunk a szerbektől, ami nagyon nagy kudarc és csalódás. De ha a döntőig vezető utat nézem, akkor viszont egy fantasztikus élményen vagyunk túl, hiszen kevés sportoló életében adatik meg, hogy hazai rendezésű Eb-n játszhasson. Egészen elképesztő közönség támogatott minket, köszönöm nekik a biztatást. Az Eb része volt ez a döntő is, ami viszont egyelőre nagyon fáj."

A taktikai csatát fölényesen a szerbek nyerték Forrás: Origo

Az idősebb Varga fivér szerint 9-6-os szerb vezetésnél volt valamennyi esély a felzárkózásra, de nem élt vele a csapat, sőt. "Mivel nagyobb hátrányból jöttünk fel, ekkor volt egy olyan pszichés állapot, amely nekünk kedvezhetett volna, hiszen a modern vízilabdában három gól nem sok. De csak abban az esetben, ha összeáll a védekezés, és nem kapunk gólt, maximum egyet. Benne van a csapatunkban, hogy ilyen helyzetben dobjon három vagy négy gólt, de a negyedik negyedben elhozták a labdát, fórt kaptak, bedobták, mi kihagytuk, ők megint belőttek egyet, és ezzel nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. "

A Rijekából Szolnokra igazoló pólósnak már statisztikái is voltak az eredményhirdetés után, de ezekre nem volt túl büszke. "A szerbek emberelőny-kihasználása tizenkettőből kilenc, a miénk tizennégyből négy volt. Szerintem nincs olyan meccs, amelyen a 12/9-es mutatóval záró csapat kikapna, vagy a 14/4-essel szereplő válogatott nyerni tudna. Sajnos ez egy alapvető különbség volt most a két csapat között. Taktikai újítást nem láttam a részükről, de a játék minden elemében fölénk nőttek. "

A döntő előtt végigvertük a világot

A kapuban Nagy Viktor kezdett, Decker Attilának 6-1-es szerb vezetésnél kellett volna csodát tennie. "Az egyik felem ekkor azt mondta, igen, még megnyerhető a meccs, a másik viszont azt, hogy nem, mert láttam, hogy milyen lelkiállapotban van a csapat. Nem voltunk olyan lelkiállapotban, mint a szerbek elleni csoportmeccsen. Az okát ennek nem tudom."

1-6-ig Nagy Viktor volt a kapus Forrás: Origo

"Bebizonyítottuk, hogy meg lehet verni a világot - gyakorlatilag végigvertük a világot a csoportmeccsek során -, a szerbek pedig bukdácsoltak, és úgy jöttek ide, mint egy sebzett vad, és futottak tovább, mert nem tudtuk őket lelőni" - mondja Decker, aki a csoportmeccsen parádézott a szerbek ellen, de ezt a döntőben már nem tudta megismételni.

A kapuskérdésről Benedek Tibor szövetségi kapitány így beszélt. "Gondolkodtam rajta, hogy ki védjen, és továbbra is úgy gondolom, hogy Nagy Viktor nem volt rossz választás. Nem lehet az ő számlájára írni, hogy az első negyedben három kapufás gólt is szereztek a szerbek. Akkor cseréltem le, amikor egy szerencsétlen gólt kapott, a kezéről és a kapufáról került a hálóba a labda. Amikor 6-1-nél beállt Decker Attila, már nagyon nehéz lett volna fordítani, ennek ellenére, amikor feljöttünk három gólra, felcsillant a remény."

Ez egy csodálatos Eb volt

A játékosként háromszoros olimpiai bajnok szakember szerint a támadás és a védekezés sem működött jól. "A szerbek emberelőnyös helyzeteiben nem sikerült jól védekezni, pedig épp ez lett volna a cél. Bár volt egy pár olyan pillanat, amikor úgy éreztem, vissza tudunk jönni a meccsbe, de bármennyire is azokat hagytuk lőni, akiket szerettünk volna - ma ők is gólokat tudtak lőni."

Benedek számára ezzel együtt nagy élmény volt az Eb. "Köszönöm azt a hangulatot, ami az ittlétünk alatt ért minket, ez egy csodálatos Eb volt, amelyen felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. Végül, a magas elvárások ellenére, hazai környezetben is sikerült maradandót nyújtanunk. A legnagyobb dolognak azt tartom, hogy ismét a világ legjobb csapatai között tartanak minket számon. A csapat nagyon sokat fejlődött, de nehéz volt elviselni azt a tényt, hogy veretlenül kell Eb-t nyernünk - hétből hét meccset kellett volna megnyerni úgy, hogy a világ legjobb csapataival találkoztunk."

A nézőkön semmi sem múlt Forrás: Origo

A kapitány szerint az sem segítene, ha most újra lejátszanák a döntőt. "Én semmit nem tudtam volna máshogy csinálni" - válaszolja. Arról is kérdezzük, hogy mit jelent számára ez a második hely. "Nem örülök az ezüstéremnek, de nagyon büszke vagyok a csapatra. Óriási munkát végeztünk kilenc hét alatt, de amiben még erősödni tudunk, hogy nem kilenchetes, hanem egy egész éves fejlődési szakaszról beszélhetünk majd. Amit ennyi idő alatt meg lehetett tenni, azt mindenki maximálisan végrehajtotta."

Öröm az ürömben, hogy a szurkolók nem fogják azt hinni, hogy ahol csak elindul a Benedek-csapat, ott nyerni fog. Talán épp a riói olimpia előtt jöhet ez majd jól. "Mindenki láthatta, milyen elvárásokat támasztottak felénk, és hiába mondtuk, hogy 'nyugi, nyugi', két hét alatt itt járt százezer ember, így teljesen normális volt, hogy sokat várnak tőlünk. De sokat is tettünk. Hogy az Eb-ezüst jó-e vagy rossz Rióhoz képest? Minden év egy másik történet, minden évben újra kell építeni a csapatot, nincs rá garancia, hogy mi folyamatosan fölfelé megyünk. Vannak hullámvölgyek, de ha a négyéves időszakot nézem, azt mondom, hogy most nagyon jó helyen járunk" - folytatta Benedek.

Nézők helyett igazi szurkolók

Decker Attila testvérében, a védő Decker Ádámban felemás érzések kavarognak. "Nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen százszázalékosan hoztuk le a csoportkört, nyertünk az elődöntőben, szóval emelt fővel távozhatunk. Persze szálka marad bennem ez a döntő, és nem tagadom, nagyon bosszant, de nincs bennem olyan hiányérzet, hogy valahol a felkészülés során hibáztunk vagy bármit elmulasztottunk volna."

A végén a szerbek örültek Forrás: MTI/Kovács Tamás

Szivós Márton a vereség ellenére nagyon büszke a válogatottra, hiszen kettő év alatt négy döntőt játszott, ami önmagáért beszél. „Most egy jobb csapat elvert minket, de legalábbis jobban játszott. Gratulálunk Szerbiának, mi pedig dolgozunk tovább. A győztes csoportmeccs után sem szálltunk el magunktól, most sem fogunk összetörni. Sajnos, a mérkőzésnek akadt egy periódusa, amikor nekünk semmi sem jött össze, az ellenfélnek viszont minden bejött. Ez a szerb csapat van olyan jó, hogy ilyet kihasználjon. Próbáltunk nagyot hajrázni, de nem jött össze. Van ez így néha, majd ki fogjuk elemezni, és tanulunk a hibáinkból.”

Az Eb előtt Szegedről Egerbe szerződött világbajnok óriási élményként élte meg az Európa-bajnokságot. „Remélem, a szurkolóink büszkénk ránk, mert én az vagyok rájuk. Itthon vízilabda-mérkőzésre nézők szoktak jönni, de most az Eb-n igazi szurkolók voltak. Remélem, később is ezt fogjuk kapni tőlük.”

A szerbek célja az olimpiai arany

A szerbek részéről a három éve Szolnokon játszó Zivko Gocic tökéletes magyarsággal válaszolt a kérdésekre. ”Hogy mi volt a sikerünk titka? Az volt, hogy a magyarokon nagyobb volt a nyomás. Mi védekezésben és támadásban is nagyon jó teljesítményt nyújtani, mint a csoportmeccseken vagy az elődöntőben. Büszke vagyok, hogy pont itt Magyarországon, a szerb válogatott csapatkapitányaként nyertem Európa-bajnoki aranyat. Egy valami hiányzik még az éremkollekciómból, de remélem, hogy két év múlva meg lesz az olimpiai arany is.”

A klasszis honfitársain keresztül üzent a szerb embereknek is: „A győzelmet azoknak ajánljuk, akik az árvíz miatt fedél nélkül maradtak. Ez az ő sikerük, és mindenkié, aki szeret bennünket.”

A török Galatasaray centere, Slobodan Nikic nem volt ennyire higgadt és visszafogott: „A vízilabda szentélyében aláztuk meg 12-7-re a magyarokat, és bebizonyítottuk, hogy jobbak vagyunk náluk.”

Az Eb legjobb kapusának választott Gojko Pijetlovic azt mondta, ez a legjobb szerb válogatott, amelyben valaha játszott: „Pályafutásom eddigi csúcsára értem. Tele vagyok érzelmekkel, nem tudom, mit is mondjak. Gratulálok a csapatnak, ez egy kiváló együttes.”