Vágólapra másolva!
Rettenetes tragédia történt Lettországban, a Debreceni Vadkakasok korábbi erőcsatára, a litván Martynas Andriukaitis 14 éves kisfia szeme láttára lelőtte a feleségét, majd önmagával is végzett. A 33 éves egykori kosárlabdázó a kórházba szállítás közben vesztette életét. 

A Rigában élő, biztonsági őrként dolgozó Martynas Andriukaitis szolgálati fegyverével lőtt rá Renata nevű feleségére, aki azonnal életét vesztette. Az egykori kosaras ezután saját magára emelte a fegyverét, de csak megsebezni tudta magát.

A mentőket és a rendőröket a tragikus eseményeket végignéző kisfia hívta, de már nem tudták megmenteni a játékos életét. A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a 33 éves játékosnak korábban már volt összetűzése a törvénnyel, mert korábbi feleségének nem volt hajlandó tartásdíjat fizetni.

A profi sporttól 2013-ban visszavonuló Andriukaitis litván bajnokként érkezett Debrecenbe 2005-ben, az ötödik helyen végzett a csapattal a bajnokságban.