Vágólapra másolva!
Fordulat állt be a ferencvárosi kézilabdázók ügyében, az Európai Kézilabda Szövetség ugyanis szerda este mailben arról tájékoztatta a magyar klubot, hogy a HC Leipzig elleni Bajnokok Ligája-selejtezőt követően formai okok miatt elutasított óvást mégis befogadta, és első fokon megtárgyalja.

"Szerda este kaptunk az európai szövetségtől egy mailt, amelyben azt közölték, hogy befogadták az óvásunkat, azaz kvázi elismerték, hogy mi azt megfelelően nyújtottuk be. Remélem, akár már pénteken meg is tárgyalják" - nyilatkozta az Origónak Bognár László, a FTC kézilabda-szakosztályát működtető kft. ügyvezető igazgatója.

A ferencvárosiak azért fordultak az EHF-hez, mert a Lipcse elleni vasárnapi Bajnokok Ligája-selejtezőben megítélésük szerint a hazai környezetben szereplő német együttes időn túl dobta azt a gólt, amellyel kicsikarta a számára végül győzelmet hozó büntetőpárbajt.

Az EHF elsőre formai okok miatt elutasította az óvást, a szövetség a szabályzatra hivatkozott, amely kimondja, a mérkőzés után egy órán belül kellett volna megkapni írásban a beadványt. A klubelnök, Jeney Zsolt Ákos ugyanakkor azt nyilatkozta, nekik a zsűri elnöke azt mondta, nem kell azonnal beadni írásban az óvást, elég, ha szóban megerősítik, és kifizetik az ilyenkor szükséges 1000 eurós díjat, amiről aztán papírt is kapott az FTC küldöttsége.