Társoldalunk:

Lehet, hogy vége Steve Nash pályafutásának

2014.10.24. 13:04

Hátfájdalmai miatt az egész szezont kihagyja Steve Nash, az észak-amerikai kosárlabdaligában szereplő Los Angeles Lakers játékosa. Lehet, hogy Nash kénytelen lesz visszavonulni. 

A klub közölte: a 40 éves irányító továbbra is ideggyulladásból fakadó erős fájdalommal küzd, miután az egész előszezonban csak három meccsen tudott pályára lépni, most az egész szezont kihagyja. Nasht már évek óta hátráltatja ez a sérülés, emiatt az előző szezonban is csak 15 mérkőzésen léphetett pályára, és mivel júliusban azt mondta, ez lesz az utolsó szezonja, előfordulhat, hogy hamarosan bejelenti visszavonulását.

A kanadai kosaras, akit 2005-ben és 2006-ban az NBA legértékesebb játékosának választottak, harmadik és egyben utolsó évét tölti Los Angeles-i szerződésében. Szakértők szerint elképzelhető, hogy az angol apától és walesi anyától, de Dél-Afrikában született klasszisnak be kell fejeznie a pályafutását, mert szervezete nem tudja legyőzni a krónikus hátfájdalmat.

Nash korábban a Phoenix Sunsban és a Dallas Mavericksben játszott, lejárt szerződése után a New York ajánlatát visszautasítva igazolt Los Angelesbe 2012-ben, de hátfájdalmai miatt csak kevesett tudott játszani. A játékost kínzó betegség, a Spondylolisthesis egy általában törések után hátramaradó csigolyaelmozdulás, ami folyamatos fájdalommal jár.