Társoldalunk:

Görbicz babát vár, kihagyja az Eb-t

2014.10.30. 09:28

Görbicz Anita anyai örömök elé néz, így a legutóbbi két szezonban a Bajnokok Ligáját megnyerő Győri Audi ETO KC világklasszis irányítója mérkőzést már nem vállal, csak az edzéseken vesz részt.

„Húsz évig a kézilabda játszotta a főszerepet az életemben, és most úgy éreztem, itt az ideje más szerepet is vállalnom. Nagyon boldog vagyok, hiszen a baba egészséges, és én is jól érzem magam, mert már nagyon vártam a jó hírt. Elhatározásomat a nyár elején a klubommal és Németh András szövetségi kapitánnyal is egyeztettem, akik elfogadták a döntésemet, így a jelenlegi szezonra ennek fényében készültünk. Mérkőzést már nem vállalok, de az edzéseket folytatom az orvosom által jóváhagyott terheléssel" - nyilatkozta Görbicz, aki így a decemberi, hazai rendezésű Európa-bajnokságon sem játszik már.

"A válogatott szurkolói gyarapodtak, hiszen Anita lesz talán a csapat legnagyobb drukkere a decemberi Európa-bajnokságon. A pályán nem lehet velünk a tornán, így természetesen ez komoly feladat elé állít minket" - fogalmazott Németh András, a válogatott szövetségi kapitánya. Hangsúlyozta: mostantól azon lesznek a játékosokkal és a stábbal együtt, hogy nélküle is versenyképes és eredményes csapattal állhassanak ki az Eb-n.

Ezt a mozdulatot egy ideig nem láthatjuk GörbicztőlForrás: AFP

„Mindkét szemem nevet, még akkor is, ha Anita kiesése nehéz feladatok elé állít bennünket. Azonban az elmúlt hónapokban volt időnk felkészülni a hírre, az idei csapatunkat is ennek tudatában állítottuk össze: ezért szerződtettük Macarena Aguilart harmadik irányítónak. Csapatkapitányunkra a továbbiakban is számítunk, hiszen az ő jelenléte mentális töltetet ad a játékosoknak, és bízunk benne, hogy a pályán kívüli segítsége is kellően erős lesz ahhoz, hogy idei céljainkat elérjük. Emellett pedig jó egészséget és nagyon sok örömöt kívánunk neki mind a várandósság alatt, mind a baba megszületése után!” – fejezte ki jókívánságait Kelecsényi Ernő, a Győr elnöke.

A 31 éves Görbicz hosszú évek óta a korábbi válogatott labdarúgóval, Vincze Ottóval él együtt.