Vágólapra másolva!
Noha LeBron James vezet az NBA All-Star gála szavazásán, Cleveland királyára felzárkózott Stephen Curry.

James 971 299 voksnál tartott magyar idő szerint csütörtök délután, a Golden State Warriors klasszisa 13 285 szavazattal maradt el tőle, noha egy hete már húszezresnél nagyobb hátránya volt. A harmadik helyen Anthony Davis (New Orleans Pelicans) áll, a szavazás január 19-én zárul.

Az NBA 64. All-Star meccsét február 15-én rendezik a Madison Square Gardenben. Összesen 215 országban közvetítik majd a találkozót.

A fentiek mellett keletről Pau Gasol, Carmelo Anthony, John Wall és Dwayne Wade tűnik biztos befutónak, míg nyugatról Kobe Bryant, Blake Griffin és Marc Gasol.

Szavazni számos közösségi médiumban lehet, köszönhetően az NBA all-digital programjának - többek közt még a legnagyobb kínai közösségi oldalon, a Sina Weibón is.