Vágólapra másolva!

0-3-ról feállt, majd hirtelen meghalt az Újpest

A címvédő Nové Zámky, másnéven Érsekújvár a hosszabbításban 4-3-ra legyőzte a házigazda Újpestet a jégkorong Mol Liga elődöntőbe jutásért zajló párharcának keddi első mérkőzésén.

A lila-fehérek a 15. percben már háromgólos hátrányban voltak, ám kicsikarták a ráadást. A hirtelen halálban pedig az érsekújváriak találtak be.

A csata az egyik csapat második sikeréig tart. A következő összecsapást pénteken, az esetleges harmadikat pedig szombaton rendezik Érsekújváron.

Mol Liga, az elődöntőbe jutásért, 1. mérkőzések:
UTE-Nové Zámky (szlovák) 3-4 (0-3, 2-0, 1-0, 0-1), hosszabbítás után
gól: Csányi (25.), Tóth (40.), Elomo (49.), illetve Chrenko (1.), Kowalczyk (8.), Caladi (15.), Weissmann (75.)

Az újonc Debrecen 2-1-re nyert a vendég Corona Brassó ellen. A csata az egyik csapat második sikeréig tart. A következő összecsapást pénteken, az esetleges harmadikat pedig szombaton rendezik Brassóban.

Eredmény:
Debrecen-Corona Brassó (román) 2-1 (1-0, 1-1, 0-0)
gól: Ladányi (3.), Dancsfalvi (25.), illetve Filip (32.)

Az alapszakasz-győztes Miskolci Jegesmedvék együttese és a második helyezett Dab.Docler automatikusan az elődöntőbe jutott.