A Veszprém Szegeden biztosította be első helyét

Nagy László kézilabda BL final four
A veszprémi Nagy László és a szegedi Alen Blazevic (háttal) a férfi kézilabda NB I döntőjének második első mérkőzésén, a Pick Szeged - MKB-MVM Veszprém találkozón Szegeden 2014. május 11-én.
Vágólapra másolva!
Az MKB-MVM Veszprémé lesz a kézilabda-bajnokság döntőjében a pályaelőny, miután az 1-6. helyért zajló rájátszásban Szegeden is legyőzte a MOL-Pick Szegedet. A veszprémiek a remeklő Mikler Roland vezérletével végig uralták a rangadót, és megérdemelten nyertek hat góllal. 

Férfi kézilabda NB I., rájátszás az 1-6. helyért
MOL-Pick Szeged-MKB-MVM Veszprém 25-31 (13-15)

A Szeged számára óriási téttel bírt a Veszprém elleni visszavágó, hiszen idegenben öt góllal kikapott, így hat góllal (vagy öttel, de többet lőve a veszprémiek hazai 29-énél) kellett nyernie hazai pályán, hogy a bajnoki döntőben megszerezze a pályaelőnyt. A találkozónak – ha még kellett egyáltalán – további jelentőséget adott Juan Carlos Pastor kupadöntő utáni, játékvezetést kritizáló megjegyzése.

Egymásnak esett a két magyar sztárcsapat, bár Piotr Wyszomorski és Mikler Roland is jól védett, potyogtak a gólok az első percekben. A szegediek Renato Suliccsal nem bírtak, a hazaiaknál pedig Balogh Zsolt és a heteseket pontosan lövő Rajko Prodanovic játszott gólerősen, így fej fej mellett haladtak a csapatok egészen 8-8-ig.

Nagy László már a Veszprém vezére Forrás: MTI/Kovács Anikó

Ekkor a Veszprém néhány Mikler-bravúrnak és Nagy László bombáinak köszönhetően meglépett, ráadásul Sulic képtelen volt hibázni (nyolc gólt lőtt az első félidőben), ebben a szakaszban Ancsin Gábor tartotta látótávolságon belül a szegedieket, de a félidő így is veszprémi vezetéssel ért véget.

A Veszprém gyorsan eldöntötte

Az elképesztő formában védő Mikler megbabonázta a szegedieket, de Zubai Szabolcs és Ancsin nem engedte meglépni a vendégeket, hiába vezetett kétszer is négy góllal a Veszprém a második félidő elején. A Szeged egy kettős emberelőnyt kihasználva kiegyenlített, de hiába tombolt a telt házas szegedi aréna, néhány perc leforgása alatt újra a vendégeknél volt az előny.

A meccs embere, Mikler sorra fogta a ziccereket, így az utolsó 10 percre fordulva a Szeged már csak a szépségtapasznak számító győzelemért küzdött, arra nem maradt esélye, hogy nagy különbséggel verje ellenfelét. Ehhez azonban több jó egyéni teljesítmény, és hosszabb kispad kellett volna, hiszen míg a Veszprémnél pihentebb játékosok voltak a hajrában a pályán, a szegedi kulcsemberekből elfogyott a szufla a végére.

Nem védekezett jól a Szeged Forrás: MTI/Kovács Anikó

A nagyszerű hangulatot teremtő szegedi szurkolótábor végig biztatta a csapatát, de az ellenfele hibáit könyörtelenül kihasználó Veszprém végül simán, még a veszpréminél is nagyobb különbséggel nyert, így veretlenül végzett az 1-6. helyért zajló rájátszás első helyén.

Juan Carlos Pastor (MOL-Pick Szeged): Gratulálok a Veszprémnek. Rengeteg ziccert hagytunk ki, így a második félidőben a Veszprém eldönthette a meccset. Taktikai okokból nem cseréltünk többet, most ennyire tellett.

Carlos Ortega (MKB-MVM Veszprém): Remek meccset játszottunk, a különbséget ezúttal a csodálatosan védő Mikler Roland jelentette. Kezdődhet a döntő!

Mikler Roland (MKB-MVM Veszprém): Kicsit döcögött a támadójátékunk a második félidőben, de mindig volt valaki, aki továbblökte a csapatot. Nagyon nehéz dolog Szegeden nyerni, ez nekem is extra motivációt adott. Jól ment a védés, de jól zárt előttem a fal is.