Vágólapra másolva!
A Golden State Warriors LeBron James remeklése ellenére is 13 ponttal legyőzte a Cleveland Cavalierst az NBA döntőjének ötödik mérkőzésén, így már csak egy sikerre van a bajnoki címtől.

A Warriors ahogy az eddigi meccseken, úgy a mostani, Oaklandben játszott találkozón sem tudta feltartóztatni Jamest, a Cavs sztárját, aki 40 pontot, 14 lepattanót és 11 gólpasszt szerzett, ám ez sem volt elég a vendégek sikeréhez.

Az edzők nagy taktikai csatát vívtak, centereiket szinte alig játszatták, hogy nagyobb tempóban tudjanak kosárlabdázni. A Warriorsra egyébként is jellemző rohanást sokáig a Cleveland is jól bírta, a negyedik negyed közepéig tartotta lépést. A hajrára aztán a Warriors kicsit meg tudott lépni, és végül nagy különbséggel nyert.

Curry 37 pontja nagyon kellett a Warriorsnak Forrás: AFP

A Warriorsban az alapszakasz legértékesebbjének választott Stephen Curry különösen az utolsó szakaszban remekelt, 37 pontjából 17-et ekkor szerzett. A finálé hatodik összecsapására magyar idő szerint szerda hajnalban Clevelandben kerül sor.

Eredmény, döntő, 5. mérkőzés:
Golden State Warriors - Cleveland Cavaliers 104-91
A párharc állása: 3-2 a Golden State javára.