Vágólapra másolva!
Az egyformán a hónap végén rajtoló világbajnokságra készülő csapatok szombati mérkőzésén a magyar női vízilabda-válogatott egy góllal legyőzte Ausztrália legjobbjait a Margitszigeten.

Eredmény, felkészülési mérkőzés:
Magyarország - Ausztrália 11-10 (2-6, 5-0, 2-2, 2-2)
a magyar góldobók: Keszthelyi 4, Illés 2, Antal, Kisteleki D., Takács, Szücs, Bujka 1-1

A tavalyi Európa-bajnoki bronzérmes hazai együttes gyengén kezdte a mérkőzést a friss Világliga-ezüstérmes vendégekkel szemben, akik az első negyedben 6-2-es előnyre tettek szert.

Bujka Barbara Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A második nyolc percben annál jobban teljesítettek Takács Orsolyáék, akik ekkor már remek védekezés mellett szebbnél szebb támadásokat vezetve ötször is betaláltak, s a nagyszünetre 7-6-ra fordítottak.

Az oroszországi vb előtti utolsó felkészülési meccsen a harmadik és negyedik negyed már teljesen kiegyenlített játékot hozott, így a végén Bujka Barbara ötméteresével a magyarok 11-10-re nyertek.

Merész: van tartásunk!

"Az első negyedben sokszor voltunk pontatlanok, bőven akadt rossz passzunk, de aztán szépen összeszedte magát a társaság, amely négy éve bizonyítja: van tartása" - nyilatkozta Merész András szövetségi kapitány.

"A 2-6-os kezdés után már eléggé fegyelmezetten játszottak a lányok a nagy darab, fizikailag roppant erős ausztrálok ellen, s ha némi szerencsével is, de nyerni tudtunk. A mostaninál persze jóval nehezebb lesz a világbajnokságon, ott kell majd igazán jól teljesíteni" - tette hozzá a szakvezető.