Vágólapra másolva!
A Szerencsejáték Zrt. információja szerint Horváth Csaba kilencszer kötött fogadást az általa a 2014-15-ös szezonban vezetett mérkőzésre, ezért a Magyar Vízilabda Szövetség fegyelmi eljárást kezdeményezett a játékvezető ellen.

A Magyar Vízilabda Szövetség 2015 júliusában jelzést kapott a Szerencsejáték Zrt-től arról, hogy az egyik élvonalbeli játékvezető több általa vezetett mérkőzésre is fogadásokat kötött. Az MVLSZ a Szerencsejáték Zrt. megkeresése után, még a nevesítés előtt az illetékes hatóságok felé jelezte a gyanút.

A Waterpolo.hu azt írta, hogy az érintett játékvezető, Horváth Csaba kilenc alkalommal kötött fogadást az általa a 2014-15-ös szezonban vezetett mérkőzésre.

Forrás: AFP

A Magyar Vízilabda Szövetség a játékvezetői bizottság egyetértésével fegyelmi eljárást indított Horváth Csaba ellen, amelyet a fegyelmi bizottság dr. Deák Péter elnök vezetésével a folytat majd le.

Horváth a szövetség honlapja szerint az előző szezonban 17 férfi és 8 női mérkőzést vezetett az élvonalban.

Férfi Ob I
PVSK - KSI (október 11.)
KSI - FTC (november 5.)
PVSK – FTC (november 15.)
DVSE - OSC (február 7.)
Szeged – Kaposvár (február 11.)
Honvéd – UVSE (február 28.)
Kaposvár – FTC (március 7.)
Szentes – OSC (március 11.)
BVSC – Szeged (március 14.)
FTC – UVSE (március 21.)
Eger – KSI (március 28.)
OSC – Szolnok (április 3.)
FTC – Szeged (április 10.)
Honvéd – Eger (április 22.)
OSC – Eger (április 29.)
Honvéd – Szeged (május 6.)
Szolnok – OSC (május 12.)

Női Ob I:
BVSC - ASI DSE (október 18.)
KÓPÉ ÚVSE – Eger (október 18.)
Eger – Dunaújváros (november 18.)
UVSE – Eger (november 29.)
UVSE – BVSC (december 10.)
UVSE – Eger (január 31.)
Eger – BVSC (február 4.)
UVSE – Dunaújváros (március 18.)